Skegnessi magyarok

Csak hogy látsátok, mennyire törődöm Veletek, és a szabadnapjaimból is áldoztam néhány percet arra, h feltegyem a régen ígért képeket.

A város:

Annyira hihetetlen, h már csak egy nap, és újra otthon leszek. Persze 2 elvileg 2 napja pihenek, h ne úgy érkezzem haza, mint a mosott sz.r, gyakorlatilag azonban a nagy pihenésem a következőképpen zajlott: gondolom könnyen kikövetkeztethető, h a szilveszter éjjeli pohár-szedés, majd az Andiékkal való lencsézés-pezsgőzés-Malibu-kolázás után aznap éjjel nem sokat aludtam-nem baj, majd következő éjjel. 1-én este azonban Shaun "megkért" minket, h legyünk szívesek annyi pezsgőt hazavinni az étteremből, amennyit csak tudunk, u.i. nem tudnak velük mit kezdeni. Szóval hazacipeltünk néhány rekesznyi pezsgőt ( bár jómagam összesen csak 3 üveggel), és jópárszor koccintottunk az egyik immár volt kolléganőnkkel, Dórival, aki 2-án sajnos végleg elhagyott minket:(. Mindannyian nagyon sajnáljuk, és kívánunk sok boldogságot Neki!:) ( Őszintén remélem, hogy olvassa ezen sorokat, és szakad rajtuk:)). A 2-a este megint nem a pihenésről szólt, u.i. évadzáró búcsú-bulit tartottak nekünk, először kajálhattunk a "Pappa Jones" nevű pizzázóban, majd kaptunk fejenként 4 pia-jegyet, amin bármit vehettünk, sajnos azonban a zene és a hangulat nem volt túl jó, úgyhogy mindenki elég hamar hazament, én pl. f2-kor már javában húztam a lóbőrt. Tegnap nem történt semmi különös, dvd-zés, olvasás, stb., Andiék ismét nagyon jót tettek egy embertársukkal, u.i. áthívtak sárgaborsó-főzeléket ebédelni, vagyis ismét megmentettek az angol kaja legyűrésével járó megpróbáltatásoktól:). Este pedig őket búcsúztattuk el ( ők u.i. ma mennek haza), szintén a Coralból hozott pezsgő kíséretében, aminek egyébként igen-igen alacsony az alkoholtartalma, szal meg nem ártott senkinek, de  azért jókedvet csinált:). Ma már egész Butlins nagyon kihalt volt, legtöbben már elindultak haza, vásároltunk, pakolgatunk, este még kicsit iszogatunk néhány accomos jóbarátunkkal is, aztán holnap délben irány haza. Nagyon furcsa, h már 4 hónap eltelt, szinte olyan, mintha csak múlt héten kezdődött volna az ittlétünk. Kalandos és tartalmas időszak áll mögöttünk-különösen mögöttem. Mindenestre nagyon jó lesz már 3 hetet otthon tölteni már szinte a teljes időszakra megvannak a programjaim- utókarácsony a családdal, rokonok végiglátogatása, kétszer elmegyek színházba, legalább ugyanannyiszor moziba, 3 napig idegenvezetni fogom a hozzám látogató ausztrál és cseh lányt, akikkel Bolognában laktam együtt, remélhetőleg eljutok a mátrai haveromhoz is, és sikerül túráznunk egy nagyot.

Szóval most egy időre búcsúzom, a művész kicsit regenerálódik. Azért a hónapok óta ígért képeket majd feltöltöm.  Csőváz Mindenkinek!

Igen, szinte hihetetlen, de elérkezett a várva várt pillanat- a Butlinssal kötött szerződésem lejárta. Ha pontosan akarok fogalmazni, igazából már le is járt- január 2-án dolgoztunk utoljára. Azért megnyugtatásképpen előre bocsátom: nem örökre megyek még haza, 27-étől u.i. meghosszabbítják a munkaviszonyunkat, úgyhogy a népes olvasóközönségem továbbra is várhatja az izgalmasabbnál izgalmasabb blog-bejegyzéseket:). Viszont ami most nagyon jó hír: 2-tól 27-ig nincs munka, vagyis pihenés, buli, és legfőbbképpen: 3 teljes hét Magyarországon. Az utolsó hétről csak annyit, hogy miután egy teljes napot rááldoztam a kikúrálásomra, 29-étől 2-ig megállás nélküli hajtás, és mivel a személyzet igen jelentős hányada betegeskedett, sokan munkába sem tudtak jönni, jelentős emberhiánnyal is meg kellett küzdenünk, szóval a pörgés nem volt gyenge. 30-án még accomoztunk is, ráadásul Glória babát többen majdnem meglincselték, u.i. állítólag a guesteseknek ezentúl 2 műszak között "csak" 3 lakást kell majd kitakarítaniuk, ehhez képest simán ránk sózott fejenként 4-et. Én szilveszter éjjel is melóztam, ráadásul a helyzetet tovább rontotta, hogy a Jaksből átirányítottak a "Crazy hours" nevezetű rendkívül színvonalas szórakozóhelyre, ahol egész éjjel gyerekműsorok mentek, piros kabátos kiscsajok énekeltek igen irritáló elváltoztatott hangon, közben macska-jelmezes csávók kergetőztek kisgyerekekkel, persze kirittyentette magát anyuka-apuka, nagymama-nagypapa, mondani se kell, rendkívül színvonalas volt:). Ráadásul Pedro már annyira kimerült volt, hogy szinte egyáltalán nem tudott semmire koncentrálni,  egy egész tálca üvegpoharat leejtett a földre. Éjfélkor Pedro koccintott a bárosokkal, persze nem pezsgővel, hanem sörrel, itt nem szokás pezsgővel koccintani, a rádióban, majd az egyik "redcoat"-os előadásában ismételten meghallgathattuk azt az Old Silent izét, majd az est fénypontjaként "Party Popper"-eket lőtünk egymásra. A "Party Popper" egyébként egy apró műanyag fekete palack, amire rá van kötve egy zsinór, és ha azt meghúzzuk, pukkan egyet, és színes madzagok repülnek mindenhová. Rendkívül színvonalas szórakozás, nem? Legalábbis az anyukák és nagymamák nagy elszeretettel játszanak vele. Na szóval, 2-kor már be is zártunk, mivel szilveszter éjszakára dupla pénzt kapunk ( kopp-kopp), igyekeztem kellőképpen lassan dolgozni, majd a végső takarításban is segítettem:). F3-ra hazaértem, Andiék, akik szintén túlóráztak, már itthon voltak, és egy tál lencsefőzelékkel vártak. Nagyon-nagyon jólesett 4 hónap után először emberi fogyasztásra alkalmas táplálákot enni, Andinak örök hála!:) 1-én, 2-án persze megint meló, 2-án még leszedtük a karácsonyi díszítést is. Aznap du még kellett accomoznunk is, kb. a teljes csapat fele rajta volt a listán, de összesen 5-en mentünk el, Glória feje nagyon virult.:) Azt hiszem, jól jártunk, u.i. takarítanunk nem kellett, csak "porterkedtünk", vagyis lehúztuk az ágyneműt, összeszedtük és kivittük a szemetet, beáztattuk a mosogatnivaló edényeket és evőeszközöket, bezártuk az ablakokat, lekapcsoltuk az elektromos berendezéseket, stb. És mivel porterként mi léptünk be először a lakásba, el tudtunk tenni rengeteg piát és kaját:).

És ezzel vége az butlinsi karrierem első szakaszának!!! Jejeje

Bizony-bizony, sokak számára szomorú hír- véget ért az idei Karácsony. Nos, én nem tartozom közéjük. Életem első ( és remélem utolsó) butlinsi Karácsonyáról dióhéjban- tragikus. Pontosabban nem állíthatom, hogy tragikus, hiszen nem volt, egy az egyben elmaradt. Valamit mintha éreztem volna a levegőben, valami hiányzott, valahogyan nem voltak teljes értékűek ezen napok- de karácsonyi hangulatom egy pillanatig sem volt. Nem állítom, hogy maga a Karácsony volt rossz- az rossz, hogy ezekben a napokban kellett volna lennie a Karinak. 19-étől január 2-ig elvileg egyetlen pihenőnapunk sincs, ez alól kivételt jelent az én esetem, az később kiderül, miért. Szóval múlt hét péntek óta hajtás ezerrel- 22-én, 27-én, 30-án és 2-án accom, 19-én és 23-án vállaltunk újabb túlórát, "Welcome Team" tagok voltunk. Ez lényegében annyit takar, hogy sétáltunk a Skylineban és akkörül, rikító sárga egyenruhában, térképekkel és ismertetőfüzettel a kezünkben, mosolyotunk a vendégekre és segítettünk nekik, ha pl. eltévedtek, check-int kerstek, stb. Persze azt nekünk kellett ott helyben kitalálnunk, hogy melyik vendég-kategória ( mert van külön standard, silver, gold vendég, ezeken belül is self-guetering, bed and breakfast, bed and dinner) hova kell, hogy menjen "bechekkolni", mert ugye azt kezdőknek minek is elagyarázni?? Ezen 2 munkán túl szünnap nélkül járunk a Coralba, 25-én pl. 11 órát robotoltunk megállás nélkül, 3-szor kellett leszedni és újrateríteni az asztalokat (a többi nap "csak" kétszer). A 11 óra alatt mindössze 20 perc szünetet kaptunk, amikor is a Burgerből áthozatott menut gyorsan a földön törökülésben befaltuk ( még jó, hogy étteremben dolgozunk.........). Nekem pl. egy, a vendégeknek kitett kosárból elcsent zsömlét leszámítva az volt este fél 8-ig az egész napi kajám. Mindenki ingerült, kimerült és rosszkedvű volt. Engem ráadásul du beraktak a "Traditional Eglish Dinner" pultba, egyáltalán nem okozott gondot, h életemben másodszor dolgoztam ott (az 1. alkalom hónapokkal korábban volt, amikor az iskolásokat étkeztettük, és akkor kb. 10 perc alatt az egész sereg lement), és az ételek nevét sem tudtam, nemhogy azok lincolnshirei akcentussal torzított változatát, emellett kiadni őket gyorsan, ügyesen, mindent a megfelelő kanállal és csipesszel. Amikorra viszont végre kiszolgáltuk az összes vendéget, örömmel vettem tudomásul, h ehhez a förtelmes kajához most egy darabig nem lesz szerencsém. Ahogyan azt Móricka elképzeli! Az ünnepi karácsonyi vacsoránk u.i. szintén az volt, pontosabban annak a maradéka. Egyébként hálásak lehetünk érte, Louise u.i. bejelentette még a múlt héten, hogy 22-étől nem fogunk kaját kapni egyáltalán, tekintettel arra, hogy az asztal szépen meg van terítve. Valószínűleg utána sokan szemrehányást tettek neki, hogy ha már Karácsonykor itt húzzuk az igát, és bájolgunk a rendkívül intelligens vendégekkel, 1500 km-re az otthonunktól, akár napi 11 órában is, akkor talán nem most kellene a szart rágni. Arról meg nem is beszélve, hogy a másik két étteremben szintén meg voltak terítve az asztalok, mégis mindig kaptak kaját. Nade nézzük meg közelebbről, miből is áll a "Traditional Turkey English Dinner": van benne 2 szelet langyos vízben tocsogó pulyka, főtt és sült krumpli, párolt sárgarépa, kelbimbó, zöldborsó, vmi stuffin v milyen golyó, és az egész leöntve vmi barna szósszal. Ínycsiklandó, nem? Szóval a lényeg az, hogy hosszú és nehéz volt a karácsonyi, ráadásul engem beöltöztettek rénszarvas jelmezve, állítólag nagyon jól állt, bár mozogni nem igen tudtam benne, végig úgy éreztem, mintha szaunában lennék, az állam és az arcom pedig teljesen kidörzsölődött. Köszönjük Butlins!:) Viszont Szente Este kaptunk a Team Dinneren magyar és lengyel kaját: a székelykáposzta és a túróscsusza egészen jó volt, a gulyás sötétbarna színű volt és pörkölt állagú, általában ezt a 3 ételt 1 tányérra öntötték össze, nyilván úgyis egy helyre kerülnek. Mindegy, azért kedves gesztus volt tőlük, és annyira valóban nem rontották el, mint amilyenre számítottunk. Mindenképpen pozitívum az is, hogy a 25-e, 26-a és a január 1-e duplabérrel lesz fizetve, az azért egy 11 órás munkaidőt tekintve nem rossz.

A rendületlen munkamenetemet egszakította, hogy tegnap megbetegedtem- nappal még csak a torkom fájt, köhögtem és az orrom folyt, este már hasmenése is volt, éjjel kétszer hánytam, egyszer, hajnalban pedig nagyon közel voltam hozzá. Ígyhát ma nem mentem dolgozni, de már jól vagyok, úgyhogy holnap mindenképpen fogok.

Szerencsére már csak 5 nap munka, 30-án és 2-án accom, Szilveszter éjjel Jaks, 1-én pedig állítólag 8 órát melózunk a Coralban. Utána viszont 3,5 hét szünet, holnaphoz egy hétre fogok hazautazni, már nagyon várom.

Most megyek lepihenni, akivel nem beszélte eddig, annak utólag is szeretnék kellemes ünnepeket kívánni!

A múlt héten véget ért a leállás időszaka, úgyhogy péntek óta újra keményen dolgozunk. Igaz ugyan, hogy eleinte még arról volt szó, hogy majd novemberben lesz néhány lazább hét, később közölték, hogy az egész november ilyen lesz, aztán múlt hónap közepén kiderült, hogy december elejére is átnyúlnak a leállállások, végül pedig úgy alakult, hogy csak december 19-én kezdtünk teljes munkarendben dolgozni. Igazából én ezt nem éltem meg akkora tragédiaként, hiszen egyrészt a jakses túlórákkal ( részben) pótolni tudtam a kimaradt összeget, másrészt pedig sokat utaztam és világot ( vagy legalábbis Angliát) láttam, és még így is sikerült azért félretennem, persze nem annyit, amennit eredetileg terveztem. Sokaknak viszont fontos lenne folyamatosan fogadni a betervezett havi összegeket, olyan racionális okoknál fogva, mint pl. adósság, hiteltörlesztés, lakásra-gyerekvállalásra félretétel, stb. Mindenestre túlvagyunk az idei utolsó felnőtt-hétvégén, ezúttal 60-as évek stílusa ment, úgyhogy értelemszeűen idősebb, szolidabb korosztály jött. Sajnos Jaksben is csak 1 éjszakát tudtam dolgozni, szombaton, pénteken és vasárnap viszont hazaküldtek, mert annyira kevés vendég volt. Szombaton este Coral és Jaks között segítettünk Erikának átköltözni. Vasárnap este hazasietek a Coralból, lefürdök, átöltözöm, majd megtartottuk Tibi barátunk szülinapját, onnan siettem dolgozni, még előtte benyomtam egy nagy Red-bullt, h kibírjam valahogy az éjszakát, majd mire közölték velem, h aznap éjjel nincs rám szükség, visszasiettem a bulira ( amin egyébként 5-en vettünk részt). Az eszemmel sajnáltam, hogy így megszerveztem mindent, hogy utána pofára ejtsenek, de amúgy nagyon örültem, hogy nem kell robotolnom. Nagyon jól jött ki viszont, hogy mivel már bedobtam a Red-bullt, aludni hajnali 4-ig nem tudtam, szóval kb. akkor aludtam el, amikor munka után tettem volna. Másnap ugyanúgy olyan voltam, mint a mosott sz.r, viszont pénzt nem kaptam. Ja, és a legjobb az volt, hogy Internet se volt, az olvasáshoz túl fáradt voltam, szóval hasznosan se tudta tölteni az éjszakát. Köszönjük Butlins!

Másnap délelőtt Coral, majd accom. Na, már délben ott voltam, reméltem, hogy talán sikerül hamar befejeznem, és aztán pihenhetek. Igen, ahogy azt Móricka elképzeli. Megérkezek dél felé, csak 2 szobát kapok, ráadásul névre szólóan, és mondták, hogy nem segíthet nekem senki, egyedül kell megcsinálnom mind a 2-t. Kicsit paráztam, hogy mi ez, vmi vizsga, vagy minek ez a felhajtás, de a szobák viszonylag kulturáltan néztek ki, nah, nem baj, legalább hamar túl leszek rajta. Akkor bejön az egyik főnéni a lakásba, leültet maga mellé, elővesz vmi füzetet, és közli, h ez vmi "special cleaning" lesz, mert " very important ladyk" fognak jönni ( egyébként biztos vagyok benne, hogy ha én "VIL" lennék, pont a skegnessi Butlinsban szállnék meg, annak is a legigénytelenebb lakónegyedében:):):)). Na szóval, a lényeg a következő: le kellett sikálni a falakat, az evőeszközöket mind újra beáztatni, hogy csillogjanak, minden sarkot fel kellett mosni, a párnákat csúcsosra kihúzni, a serpenyőket nyéllel kifelé forgatni, stb, stb. A füzetben volt album is, azt kellett folyamatosan néznem, minnek olyannak kellett lennie- " exactly like on the pictures". Itt megjegyezném, hogy ha a Királynő, Hillary Clinton és Angela Merkel személyesen látogatnak el ide, ebbe az Anglia központi területén elhelyezkedő üdülőbe ( gyengébbek kedvéért: irónia), ezek a házak akkor se lesznek " exactly like on the pictures", mert ahhoz előbb az épületeket le kellene dózerolni, újra felépíteni, és berendezni vmi olyan bútorokkal, amik állagukban nem a gyarmati idők fénykorát idézik. Na mindegy, az elején néhányszor majdnem agyvérzést kaptam, de végülis sikerült, és a néni halálra dícsért, még az irodában is gratuláltak, a 2 szobára 3 órát fizettek ki, ami azért igazán rendes volt tőlük, tekintettel arra, hogy több, mint 4 órát dolgoztam velük...

A fáradságos hétvégét szerdán és csütörtökön Londonban pihentem ki. Két volt ERASMUS-os, egy ausztrál és egy angol barátnőmmel találkoztam ott, Constance, az ausztrál lány egy év után visszatért Európába, az ünnepek alatt tesz egy körutazást, az első állomás London, a Karácsonyt Csehországban tölti, onnan átutazik a sziciliai  rokonaihoz, a cseh barátnőjével együtt jönnek hozzám Budapestre, aztán Lengyelország, újra Olaszország, végül onnan haza. Tartalmas kiruccanás, nem?:) Na szóval, a lényeg az, hogy London nagyon szép, 2 nap nagyon kevés hozzá, de mivel már 2 éve töltöttem ott szintén 2 napot, már kevesebb látnivaló maradt hátra. Első nap Tower, London Eye, Természettudományi Múzeum. A London Eye-t én kihagytam volna, szerintem 16 fontot nem ért meg, sok időt elvett, a Természettudományira viszont már alig maradt idő, pedig abban tök érdekes dolgok voltak, viszont 1 óra maradt csak rá, az pedig egy ilyen múzeumra semmi. A második nap délelőtt megnéztem a Cabinet War Rooms-t, ez Churcill háborús föld alatti bunkere, kapcsolódik hozzá egy Churcill-múzeum is. Ez volt az egyetlen nevezetesség, amit másodszor néztem meg, részben azért mert 2 éve nagyon tetszett, részben pedig mert nemrég olvastam róla egy érdekes könyvet, és így most számomra aktualitása is volt. Nagyon hatásosan és jól van megcsinálva, szinte teljes egészében az akkori állapotokat idézi, szól benne végig a légoltalmi sziréna, életnagyságú bábukkal  rendezték be a szobákat és irodákat, a hordozható telefonszerű vmi, aminek hirtelen nem jut eszembe a neve, lejátszott telefon-beszélgetéseket Churcill és Trumann között, illetve azt a híres 1940-es nyitóbeszédet is, amit a miniszterelnökké választásának napján mondott. Volt egy csomó idézet, anekdota, korabeli beszámoló is. Délután még együtt elmentünk a Dali-kiállításra is, s bár fórumokon szinte kizárólag negatív véleményeket olvastam róla, kellemesen csalódtam benne, igaz, én nem vagyok igazán nagy Dali-szakértő. Londonban el tudtam intézni a karácsonyi bevárlást is, mindenkinek csak apróságokat vettem, figyelembe véve a repülőgépek súlykorlátozásait, a Ryanairnél pl., amivel hazamegyünk, mindösszesen 15 kg. a felső határ. Végül csütörtök este indultam haza "karácsonyozni", a slusszpoén, hogy a csatlakozásnál, Granthamben egy óraát kellett várni, mert kimaradt egy járat, illetve Bostonban is leszállítottak minket, és másik szerelvényre kellett átszállni, az is még kb. plusz negyedóra volt. Szóval, az otthoniaknak üzenem, hogy nyugi, a szar közlekedés nem magyar sajátosság!

A Karácsony marhára hangulatos volt, arról majd a következő fejezetben, most megyek aludni.

Pá-pá!

Nos, a mostani fejezet talán kicsit unalmasabb lesz, mint az eddigiek, de azért tanulságos, és nyugi, nem felvágós és képletekkel teletűzdelt okoskodás- igazából az nem is nagyon menne:). Olyan dolgokról szeretnék írni, amelyek józan paraszti ésszel szemlélve mélységesen felháborítanak, és szerintem ha bárki belegondol, hasonlóképpen fog érezni. Először is, ami engem nagyon megdöbbent, és amihez nem tudok hozzászokni, az a végtelen mértékű dőszölés és pazarlás. Erre már akkor felfigyeltem, amikor a potwashban volt szerencsém a székhelyemet tartani, és nekem kellett a maradék kaját belapátolni a szemétbe. Újramelegíteni nyílván nem szoktunk, ha egy étel egy bizonyos hőmérséklete egy bizonyos érték alá esik, zutty, kukába! De az eőkelőbb éttermekben már akkor is ki kell dobni az ennivalót, amikor még megfelel ugyan a hőmérsékleti kívánalmaknak, de már nem néz ki annyira jól. Na szóval, az a lényeg, hogy a potwashban délelőttönként kb. 2, esténként pedig 3, de nem ritkán 4 nagy kuka ételmaradékot dontunk ki, de úgy, hogy a kukát 3-an kellett, hogy beemeljük, de gyakran előfordult, hogy negyedik embert is kellett segítségül hívnunk. Azt hiszem, hogy egy ilyen kuka súlyát ily módon nyugodtan vehetjük 100-150 kg-nak. Ehhez még hozzá jönnek a kiskukák, amik az étteremben összegyűjtött szemeteszsákokból tevődnek össze, ezek kisebbek ugyan, de egy forgalmasabb este leforgása alatt én kb. 5-6 alkalommal kivittem őket, ezeknek a kukáknak a súlyát nehezebb lenne megbecsülni, miveláltalában egyedül vittem ki őket és zsákonként ürítettem, de ha 2-en voltunk, éppen hogy meg tudtuk emelni, szóval egy olyan 50 kilóval itt is számolhatunk. Az ilyen szemeteszacskók tartalmáról annyit, hogy ( ezt már a kinti tapasztalataim alapján írom) az angolok általában úgy spájzolnak be a kajával, hogy ha esetleg hirtelen történne egy atomkatasztrófa, és tegyük fel csak ők maradnának életben, a tányérra kivett kajamennyiséggel a kezükben, néhány hónapig biztosan nem halnának éhen. Borzasztó. 10-esével dobáljuk ki a kibontatlan vajakat, lekvárokat, mert akkor is ha érintetlenek, visszatenni már nem szabad. Egész tányér, érintetlen desszertek. Volt egy olyan esetem, hogy két csávó ült egy asztalnál, és 3 tányér (!)megkezdetlen süteményt hagytak maguk után. Ilyenkor néha kedvem lenne lenyomni a torkukon. Látszik, hogy fogalmuk nincs róla, mit jelentenek az olyan fogalmak, mint pl. "nincs", "nélkülözni", "takarékoskodni". Ez mondjuk egy nyugati, jóléti társadalomban még természetes is, de azért ilyenekről lehetne némi fogalmuk, mint pl."klímaváltozás", "élelmiszerválság", "fejlődő országok", stb. amiket a médiában nap mint nap hallani lehet. Visszatérve a korábbi számításunkhoz, ha összeadjuk a számokat, testvérek között is legalább napi 1 tonna az az élelmiszermennyiség, ami egyetlen nyugat-európai étteremben egyetlen nap leforgása alatt kárba veszik. Az élelmiszer többi részéről, ami elvileg "hasznosul" meg csak annyit, hogy az itten angolok kb. 70-80%-a túlsúlyos, de legalább 30-40%-a annyira túlsúlyos, hogy mozogni és lélegezni se tud rendesen. Ezek alapján én az alulbecsült 1 tonnát bátorkodom felkerekíteni napi 1,5 tonna kárba veszett élelmiszerre ( a szelektív hulladék-gyűjtés fogalma a Coral konyháján annyiban merül ki, hogy az egyik konténerre ki van írva, hogy abba csak papír mehet bele, illetve az összes konténerre, hogy tilos klinikai hulladékot beledobni, úgyhogy nem valószínű, hogy az ételmaradékot bármilyen mosléknak felhasználnák, bár az itteni húsokat kóstolva erre sem esküdnék meg:)). Kíváncsi lennék rá, hogy mondjuk egy átlagos nigériai vagy algériai családnak mennyi ideig lenne elég ennyi élelmiszer. Na mindegy, ez van, csak érdekes, hogy ők adják ki az alapelveket, hogy a fejlődő országoknak így meg úgy kellene élniük, de a saját állampolgáraikat ilyen szinten sem formálják és nevelik tudatosságra. Itt megjegyezném, hogy bár a "svédasztalos" reggeli és vacsora kiadása általunk történik, nem pedig a vendégek veszik maguknak vagyis szarrágó és kicsinyes vendéglátás folyik itt, de legalább ez egy kicsikét gátat szab a mértéktelen pocsékolásnak.

Na, nekem viszont erről jut eszembe, hogy munka előtt még el kellene mennem kajálni, úgyhogy a többi okosságot majd később!

Pá-pá!

Az elmúlt hosszú hétvégén ismét meglátogattam a Nottingham mellett élő barátomate, ezúttal együtt túráztunk szombaton és vasárnap. A Lake Districti Nemzeti Parknak jártuk be egy részét, Csaba szerint az a környék Anglia legszebb és legvadregényesebb vidéke, sajnos nekem nincsen túl nagy összehasonlítási alapom, így csak az ő véleményére tudok hagyatkozni, de hiszek neki, a táj valóban meseszép volt. Külön érdekessége ennek a területnek, hogy a hegységben rendkívül sok repülőgép zuhant le, és Nagy-Britanniában törvény tiltja a Royal Air Force maradványainak az elszállítását, talán emlékmű, vagy ki tudja milyen okból, az a lényeg, hogy a terület tele van repülőgéproncsokkal. Az egyik ilyen roncsnak pl., amit mi is láttunk nagyon sok része ép maradt, megvolt még pl. a propeller, az egyik szárny, a vázak, stb. A látvány eléggé kísérteties volt, u.i. ebben a balesetben 13 ember vesztette életét, és ennek úgy állítottak emléket, hogy 13 kicsi fakeresztet helyeztek el a talajban, mellettük 2 pici amerikai zászló ( nem tudom pontosan, hogy a gép is amerikai volt-e, vagy csak néhány utasa), és az egészet lefedték az egyik szárnnyal. A rám gyakorolt hatást erősítette az időjárás és a táj is, u.i. esett a hó, köd volt, és egy nagy, kopár fennsíkon helyezkedik el a roncs. Érdekes, de szomorú élmény. Láttunk még egy német bombatölcsért is, de azt sajnos belepte a hó, nagyjából azért el tudom képzelni a látványt:). Láttunk még sok bárányt, kősziklát ( kis Stone Henge-eket), és rengeteg lápos-tőzeges fennsíkon járkáltunk, persze mindig úttalan utakon, mert Csaba olyan, hogy nem nagyon szeret a kijelölt utakon menni. Ez nekem tetszett, csak a 2. estére már kicsit kimerültem. Szombaton 10 km-t mentünk, vasárnap 30-at, jó volt ilyen hosszú idő után kimenni a természetbe. Volt szerencsém a hétvégi Bolton-Chelsee meccset is személyesen végigélni, bár engem nem köt le különösebben a foci, főleg nem az angol foci, de igazán látványos volt. Meg aztán az angol szurkolók kicsit már vérmérsékletűek, mint a magyarok. A legdurvább kifejezés, amit hallottam az volt, hogy: " You are shit!" ( Szarok vagytok!), amin az otthon tapasztalatok alapján csak mosolyogni lehet. Emellett érdekes volt látni, hogy ehhez a kb. 40-50000 fős közönséghez kb. 4-5 lovas rendőrt állítottak oda. Nem hiszem egyébként, hogy az angol szurkolók között ne lennének vandálok, mega football-huliganizmusról Anglia is híres volt évekig, itt mindenestre sikerült megfelelő törvényekkel elrettenteni őket. Egy ilyen törvény pl.: ha valaki a stadionon belül rendbontást követ el, azt egy életre (!) kitiltják minden meccsről. Lehet, hogy nem lenne hülyeség ezt otthon is bevezetni, bár én ehhez nem nagyon értek, nem is akarom az észt osztani úgyhogy inkább lepattanok a témáról. Szóval a hétvégi  kirándulás jól sikerült, napközben mászkáltunk, esténként pedig házimoziztunk ( a múltkori látogatásom óta felszereltek egy antennát, úgyhogy a korábbi kb. 900 adó mellé most újabb 2-3000-et tudtunk fogni) vagy számítógépen autóversenyeztünk.

És persze ez a kiruccanás is gyorsan elrepült, bár időközben kiderült, hogy a jövő héten még mindig nem fogunk rendesen dolgozni, úgyhogy az "igazi munka" idén már  csak 2 hét lesz, szóval megint nincs nagyon mibe visszarázódni. De erről majd a következő fejezetekben.

Üdv Mindenkinek!

December 11-e van, de mi, butlinsiak már túlvagyunk az idei karácsonyi és szilveszteri bulinkon is. A karácsonyi buli a múlt héten volt, csütörtökön, december 4-én ( bár ez csak a guesteseké, állítólag majd lesz egy közös is az accomosokkal és a bárosokkal, 22-én), az a "staff-party" pedig, amit sokan szilveszterinek könyvelnek el, tegnap. Igaz, az accomosoknak jövő héten, azaz december 16-án lesz a karácsonyi bulijuk, tehát a Szilveszter előbb van nekik, mint a Karácsony, dehát ilyeneken itt már senki nem lepődik meg.

Na szóval, a karácsonyi bulink egészen jól sikerült, olyan igazi céges buli volt, fel voltak öltözve a menedzserek jelmezbe, Louise cleopátrás tigris-ruhában volt ( rendkívül jól nézett ki), Shaun pedig boxolónak öltözött ( bár olyan testtel én nem öltöztem volna egy szál gatyába, de az ő dolga), illetve Julia is fel-alá ugrált és táncolt, gondolom be akart vágódni a "new staff"-jánál. Tetszik egyébként ebben az országban, hogy a kapcsolat a vezetők és a beosztottak között sokkal közvetlenebb, kevésbé tartják meg a 3 lépés távolságot, mint otthon, pl. ebben a buliban is együtt mulattunk a "górékkal", és egyáltalán nem éreztették velünk, hogy feljebbvalóak lennének nálunk. Az egész társaság és ily módon a hangulat is nagyon jó volt, feldíszítették a báltermet karácsonyi dekorációkkal, rengeteget táncoltunk és ökörködtünk. A gond csak az volt, hogy a pia kb. f1-re már teljesen elfogyott, u.i. az előre befizetett 5 fontos belépővel ingyen ehettünk és ihattunk a bárban, csakhát ennyi pénzért nyilván nem fogyaszthat az ember egész éjjel mértéktelenül, ráadásul a feltett zene-számokból is lehetett már rá következtetni, hogy valószínűleg a staff party-t kb. f1-re be óhajtotta a vezetőség fejezni. Utána még átmentünk a már jól ismert Summer-be, de addigra már igen kevesen maradtunk, úgyhogy már inkább csak punnyadtunk a végére. Készítettünk jó sok képet, azokat is felrakom a feltöltési várólistára, de tekintettel az itteni wi-fi sebességére és az én kitartásomra, sajnos elképzelhető, hogy képeket már csak otthon fogok feltenni január 5-e után.

A "szilveszteri" buli is kb. hasonlóképpen zajlott, a zene jócskán hagyott kívánnivalót maga után, meg igazából az is gond volt, hogy sokan, köztük én is, csak a kezdés előtt pár órával tudtuk meg, hogy egyáltalán lesz buli, éppen ezért sokan úgy estek be, fáradtak voltak, stb. Ami viszont jó volt benne, hogy nem csak mi, guestesek mentünk, hanem a másik 2 csapat is, így pl. a báros kapcsolataimat is tudtam ápolni. Úgy veszem észre, hogy egészen kezdenek már befogadni a Jaksesek, pl. az egyik lány, Stefanie a héten elmegy, és külön odajött elbúcsúzni tőlem. Bár továbbra is Pedro vagyok, így kb. 2 hónap után megpróbálták újra megtanulni az igazi nevemet, sajnos sikertelenül, illetve pl. egyikük már azt is megkérdezte, hogy honnan származom ( bár, miután elmondtam neki, sajnos a beszélgetésnek ez a része meg is akadt). Ez azért már egészen komoly haladás:)

Most zúzok, hamarosan visszatérek!

Halihó!

A mostani fejezet valamivel romantikusabb és szebb lesz, mint az előző, ugyanis ez egy utazási élménybeszámoló lesz. Még évekkel korábban voltam két barátommal egy párnapos skóciai kiránduláson, és akkor eltöltöttünk néhány órát egy csodálatos városban. Mivel ennek a városnak mind a kinézete, mindpedig a hangulata nagyon megragadott, és csak egy fél estét volt alkalmam ott eltölteni, akkor megfogadtam, hogy hamarosan visszatérek, huzamosabb időre- és ez a múlt héten meg is történt. Ez a város Edinburgh. Csak 3 napot tudtunk ott tölteni, ami a 6 órás utazást is beleszámítva nem túl hosszú idő, de nagyon jó volt a környezetváltozás és az, hogy egy kicsit kiszakadtam ebből az ingerszegény környezetből. Meg született pesti lévén, a nagyváros is nagyon hiányzott már. Majd megpróbálok feltölteni képeket, csakhát a helyi wi-fi-vel ez néha igencsak nehézkes, lehet, hogy majd egy napot rászánok, és szerkesztek egy gallériát, vagy valami. Na, azért dióhéjban az utazásról: egy általános iskolai jóbarátommal mentem, ugyanazzal akit Coventryben látogattam meg, ő Manchasterben dolgozik egy öt csillagos szállodában, szóval egészen más körülények között, mint én, viszont annak ő is nagyon örült, hogy Angliát itthagyhatta pár napra. Első nap reggel majdnem lekéstem a vonatot, úgy szaladtam, hogy azt hittem, kiköpöm a tüdőmet, majd mikor odaértem, kiderült, hogy az a járat kimarad, és a következő csak 2 óra múlva indul. Így az amúgy 6 órás utazás 8-ra duzzadt, na mindegy. Délután f5 felé érkeztem meg, mivel 5-kor már minden bezár, ráadásul sötét is volt már, első napra nem sok program adódott.Egyébként Edinburghról azt kell tudni, hogy a belváros alapvetően két fő részből áll: a vár és az a körüli utcák alkotják a régi, történelmi városrészt ( "Old town"), melyet hidak választanak el a modern résztől, a "New Town"-tól. Második nap délelőtt felmentünk a kastélyba, egy nagyon szép ,kiépített zöld-ösvényen, ahonnan végig gyönyörű kilátás nyílt a "New Town"-ra. A várban egy közös belépővel mindent meg lehetett nézni, volt hadtörténeti múzeum, börtönmúzeum, korabeli tárgyakkal és bábukkal berendezett fogdák, rengeteg háborús emlékmű, szóval nem unatkoztunk. Délután a Nemzeti Gallériában voltunk, itt az állandó kiállítás igen hosszú időszakot ölel fel, Tizianótól és Botticellitől kezdve egészen Van Goghig és Daliig szinte minden művészettörténeti korból vannak képek. Két kis terem pedig be volt rendezve skót kiállításnak, engem mondjuk az a rész annyira nem fogott meg. Este pedig moziba mentünk, a "Changeling"-et néztük meg, a legújabb Clint Eastwood-film, Angelina Jolie és John Malkovits játsszák a főszerepet. Otthon csak januárban vagy februárban fogják bemutatni a magyar címe "Elcserélt életek". Szenzációsan jó volt, nagyon ajánlom mindenkinek, bár kissé nyomasztó. A történet a 20-as évek Los Angelesében játszódik, Angelina Jolie egy anyát alakít, akinek elrabolják a gyerekét, a rendőrség pedig tehetetlen, nem tud/nem akar segíteni rajta, a film a küzdelmet mutatja be, amit a kiszolgáltatott kisembernek kell vívnia a hatóságokkal és az egyéb felsőbb szervekkel. Többet nem is akarok elmesélni, nem lövöm le a poént, mindenestre ha valaki látja/látta a filmet, nagyon örülnék, ha kommentben leírná nekem, hogy hogyan végződött, u.i. kb. az uccsó 10 percben tűzriadó volt, és kiürítették az egész mozit, szóval a poént mind a mai napig nem tudom....:). Nah, visszatérve az utazáshoz, uccsó nap le akartunk menni a tengerhez, én szívesen megnéztem volna a Royal Yacht-ot, de esett az eső, úgyhogy "csak" a Skót Nemzeti Múzeumba mentünk. Ez egy 8 emeletes bazi nagy épület, a legalsó emelet az ország földrajzának kialakulását mutatta be, a különböző földtörténeti korokon keresztül, a legfelső emeleten pedig a jelenlegi mindennapokról volt már szó, vagyis eléggé terjedelmes a múzeum, egy délelőtt alatt nem lehetett normálisan megnézni, én kb. a felét tudtam normálisan elolvasni. Bár "útitársammal" itt volt egyedül egy komolyabb vitánk, szerinte ugyanis szerinte egy ilyen helyet úgy kell megnézni, hogy nem olvasunk el és nem nézünk meg semmit, csak fél óra alatt végigrohanunk rajta, aztán sietünk tovább, bár pontosan ő sem tudta megmondani, hogy hová, az a lényeg, hogy sétálni akart. Maradt még ugyan vagy 2 óránk sétálásra, de ő már fél óra után panaszkodott, hogy fáj a lába.......... Na mindegy, azért jól elvoltunk. Az itteni nevezetességeket figyelve újra elgondolkoztam rajta, hogy hogyan lehetséges az, hogy egy országnak, amelynek ilyen mély gyökerei és hosszú történelme van,ennyire ne legyen saját kultúrája. De tényleg! Skóciában még csak-csak van valami de ha megnézel egy „angol” kiállítást, találsz mindenfélét Kínából, az arab világból, az indiánoktól, stb., tényleg mindenhonnan, de egy helyről biztosan nem- vagy csak nagyon-nagyon keveset: Angliából. Mi az, hogy pl. angol kultúra vagy művészet? Mert, hogy mi az angol kaja, azt sajnos már tudom. Nos, ha ezen megközelítésben jobban átgondolom a dolgot.....Igen, talán tényleg mutogassák inkább az egyiptomi meg a kínai maradványokat:):):). Na szóval, a végére kibékültünk, szomorú búcsút vettünk, és irány Butlins, irány a Skyline Ltd. és egy újabb csodás „Big Reuion” hétvége. Je-je-je! Ahogyan utaztam haza, 2 átszállással, 3 -féle vonaton, szemmel látható volt, ahogyan egyre sivárabb lett a táj, igénytelenebbek a vonatok, és az emberek.

De hát mindegy, vissza kell rázódni, always keep smiling!

Nos, először is elnézést kérek minden rajongómtól- akik számomra is igen meglepő módon, igen sokan vagytok- a hosszas hallgatásért, az utóbbi hetek kissé zsúfoltan teltek, az elkövetkező írásokból az is ki fog derülni, hogy miért. Az utóbbi két hétvégén "Big reunion"-t ünnepelhettünk, amiről senki nem tudja, hogy tkp. micsoda, de mindenesetre az ide látogató részeges-drogos fiatalokat nagyon boldoggá teszi. Igen jó buli volt, a megelőző két hét mérlege: egy betörés, 2 nemi erőszak ( az egyik a szomszéd soron), a mentő vagy egy tucatszor szirénázott. A Jaksben pl. valakit fejbevágtak üveggel és félájultan vitték el, egy másik szórakozóhelyen dolgozó kolléganőm pedig a mosdóban csak arra lett figyelmes, hogy az egyik wc-fülkéből egy szőke hajcsomó lóg ki. Szólt a biztosági őröknek, berúgták az ajtót, mint kiderült, a hölgynek nem esett baja, csak egy kicsit "elfáradt". Szintén a Jaksben egy hölgynek volt annyi esze, hogy úgy táncolt, hogy a két lába két külöböző, amúgy is ingatag széken mozgott, persze felborult, ezt követően hasonló módon kezdett mulatni egy kb. 160 kilós "lady", a biztosági őr -kb. hozzám hasonló testalkatú srác- intett neki, hogy jöjjön le. A "hölgy" erre azt hitte, hogy a srác azt akarja, hogy ugorjon a karjaiba- és elkezdett lefelé szállni- a köröttük lévők mind félreálltak, kb. mindenkinek ugyanaz járhatott a fejében- ha ráesik a gyerekre, többé nem kel fel. Csóró srác lelki szemei előtt biztosan lepergett az egész élete- mindegy, szerintem már hozzászokott a hasonló esetekhez, ügyesen eltartotta magát a rá zuhanó csapástól, ugyanakkor a kezével megtartotta az asszony hóna alját, így a nagy Ő sem esett pofára, csak egy kicsit a térdét verte be. Szóval ez a történet jól végződött, én mondjuk gondolatban már eltemettem szegény gyereket- de túlélte. Ha már így elejöttem a hétvégi események ecsetelésébe, nem szeretnék megfeledkezni az angol fiatalok közkedvelt szabadidős foglalatosságairól sem- az egyik az ablakbólkiszaró verseny, a másikat most inkább nem fejteném ki... Szóval ilyen előzmények után elérkezett a hétfő reggel- accomozás. Valahogy aikor reggel felébredtem, egy belső hang azt súgta, hogy a mai takarítást nem kellene erőltetni- jól súgta. Nagy vidáman megyek felvenni a lakás-kulcsokat, Steve, Gloria mama helyettese részvéttel teljes arccal fogad- sajnos a mai szobák nem lesznek túl könnyűek, kezdjem el, de nem baj, ha nem csinálom végig. Ja, és gumikesztyűt ne felejtsek el vinni.... Jól kezdődik. Mint utólag kiderült, azért volt ilyen figyelmes és engedékeny, mert a 2 ember, akik eredetileg azokat a lakásokat kapták volna, visszaadták a kulcsokat, semmilyen áron sem voltak hajlandóak csinálni. Útközben találkoztam az egyik chekkerrel, mondtam neki, hogy melyik lakásokat kaptam, erre csokatmondóan csak ennyit felelt, "pppffffff, baszki!". Na szóval, a lakások állapotát nem áll most módomban a teljesség igényével leírni, néhány érzékletes példát azért megelítenék: szétvert falak, összehugyozott zuhanyzófülke, a falról levert képek, szétbarmolt öltözőszekrények, üvegszilánkkal teli padló, vörösborral teleöntött villanytűzhely, párnákkal eldugaszolt wc-tartály, széttépett és borba dobott Biblia ( egyébként rendkívül jó ötletnek tartom kitenni a Bibliát ezeknek a vendégeknek, szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy betépve szétverik a szobájukat, majd gyorsan összekészülnek, és indulnak a vasárnapi misére:)). Érdekes elgondolkozni azon, hogy mi visz rá embereket ilyen elképzelhetetlen mértékű pusztításra és vandalizmusra. No de szerecsére voltam olyan talpraesett, és hazaszaladtam a masinámért, megörökítettem a nyomokat az utókor számára....de a képeket majd legközelebb teszem fel, mert itt kb. fél óra, mire egy képet feltölt, és már fáradt vagyok.

Csőrendszer!

A november eléggé nyugisra sikeredik-talán kissé túl nyugisra. A Coralban alapból nincs munka, csak szombaton-vasárnap, és akkor is rengeteg Holiday-t kiadnak. De egyébként a hétvégi munkák is úgy szoktak telleni, hogy az emberek fele foglalkozik a vendégekkel, ahogyan általában, a többiek meg olyan érdekes feladatokat kapnak, mint pl.: széklábak és asztallábak, illetve alsó felületek tisztítása; padrketta sikálása; szőnyeg súrolása az Oxivir nevű, amúgy asztalfelületek tisztítására használatos szerrel( egyébként a szőnyeget 2 hetente géppel átsikálják, na mindegy); illetve a legnehezebb és egyben legfontosabb feladat: bújkálni a menedzserek elől, vagy ha már mindenképpen a közelünkben vannak, úgy tenni, mintha dolgoznánk- és ezen felül: mintha még élveznénk is. Ahogyan Creig ( jellegzetes testtartásából és mozgáskultúrájából kifolyólag Csirke vagy Kérdőjel néven szokott futni, ezentúl én is így illetem majd, annál is inkább, mert nem vagyok benne biztos, hogy így kell a nevét leírni:)), az angol Team-leader a múltkor kifejtette: ha Louise meglátja, hogy nem csinálunk semmit, kiadja neki feladatként, hogy adjon nekünk feladatot, ő pedig semmiféle új feladatot nem tud kitalálni, úgyhogy az a fő feladatunk, hogy ne találkozzunk Louise-zal. Amúgy a srác ideális Team-leader: van tekintélye, mindig képben van és jó döntéseket hoz. A legutolsó felnőtt hétvégén pl. mondták neki, h a szokásos 8 és f9-es kezdéshez képest később menjünk, mert ugye az átmulatott éjszaka után nem fognak korán felkelni. Erre berendelt minket f8-ra, illetve 8-ra. Teljesen logikus, nem? Legalább az első órában nem kellett semmit csinálni. Amúgy jófej a srác, el lehet vele beszélgetni, meg mindenféle, csak kicsikét kótyagos szegényke. Na szóval, visszakanyarodva az eredeti témánkhoz, szombat-vasárnap végig kell izzadni 6 óra ál-munkát, a munka kb. ilyen szinten szokott folyni: 3 óra meló után Peti, a magyar Team-leader odajön hozzánk, hogy sikáljuk le a széklábakat Oxiver-rel ( ami egyébként itt mindenre jó, wc-konyha-ablak-szőnyeg, bármi- egyszer azért majd elolvasom, hogy tkp. mire való:)). Erre mi mondjuk neki, hogy már le vannak sikálva- Nem baj, sikáljuk le még egyszer, de most lassabban. Ezen kívül minden Holiday-t kiadnak, ami nagyon jó, mert ugye nehogy vki azt gondolja, hogy a Holiday-t akkor veszi ki, amikor akarja, és hogy tervezhet bármiféle utazást is. Ó, nem, a Holiday itt azt jelenti, hogy amikor a főnökség már végképp semmi munkát nem tud kitalálni, de a szerződésben rögzített óraszámnak legalább egy részét ki akarja fizetni (!!), a napokat "kiadja Holidaynek". Jó, mi? Azért annyira nem vészes a helyzet, járok Jaksbe, meg hétköznapokon accomozni, ilyenkor van az ún. "Special cleaning", ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy kb. még egyszer kitakarítjuk az amúgy tiszta szobát, kibővítve a tűzhely mögötti kb. 40 lap csempével, meg a sütő aljával. Na mindegy, végülis nekünk csak jó, nem kell megszakadni, és 2 órányi bér. A maradék időben punnyadás van: tv-zés, borozás, activitizés. Ja, és van "staff-mozi", vagyis hétköznaponként 2,5 fontért vetítenek filmeket a személyzetnek. A héten láttuk a Mamma mia-t, én már másodszor, de sztem meg lehet nézni többször is, nem egy túl bonyolult film, de jó hangulatot teremt, és nyelvgyakorlásnak ideális. A másik film, amihez szerencsénk volt, a Strangers, magyar címe: Hivatlanok. Hát ez elég nagy csalódás volt, horror, de nem egy nagy szám. Tipikusan az a film, amikor az utolsó pillanatig azt hiszed, hogy ez még csak a jó hosszú bevezető, és hamarosan kezdődik maga a cselekmény. És egyszercsak-vége. Majd egyszer talán elmesélem, de most nem untatok vele olyanokat, akiket nem érdekel. Szóval eltelnek a mindennapok, nem unatkozunk, bár sajnos a pénz elképesztő mértékben úszik el, pedig igazán semmi extra dolgot nem csinálok. Na jó, jövő héten elmegyek 3 napra Skóciába- ha már itt töltök ennyi időt, és szinte semmire nem sikerül félretenni, amire szerettem volna, legalább világot látok.

Na, most egyenlőre ennyi elég, hamarosan folyt. köv.! Pápá!

Most jutott eszembe, hogy egy beszámolóval már nagyon régen tartozom, ez pedig a másodállásaim leírása. 2 helyen szoktam dolgozni, az egyik neve Reds, a másiknak pedig Jaks. A munkakör, amit betöltök nagyjából összefoglalva: pohárgyűjtés. Járkálni kell a szórakozóhelyeken egy kosárral az asztalok között, összeszedni az üres poharakat és üvegeket, elmosni és különválasztani őket, majd végül bevisszük a bárosoknak. Persze nem mindig annyira egyszerű a dolog, mint amilyennek látszik, u.i. gyakran nehéz eltalálni, hogy az asztalon maradt poharak amikben néhány csepp pia van, vajon kellenek-e még a vendégeknek. Nagyon kell vigyázni, mert gyakran arra játszanak rá ( és egyik régebb óta itt dolgozó kollégámmal már történt ilyen), hogy az asztalon hagynak majdnem teljesen üres poharat, elvisszük, majd a bárban reklamálnak, hogy félig tele volt, kikényszerítve ezzel azt, hogy ingyen kapják a következőt. Szóval nem csak a magyar ember élelmes. Hát igen, ilyen felelősségteljes munkakör betöltéséhez mérnöki végzettség kell.:)

Az egyik hely, Reds eléggé bonyodalmas, u.i. ide eléggé nagy a túljelentkezés, népszerű, mert nem kell dolgozni. A menedzser, akit a változatosság kedvéért szintén Louisként tartanak számon, szerdán 7-kor kinyomtatja a következő hétre vonatkozó beosztás táblázatát, és aki hamarabb odaér, az tudja felírni magát, illetve a társait, akik nem tudtak személyesen megjelenni, általában 5-6-ot. Egyszóval megbecsülik, ha jó munkaerő vagy, érdemes igyekezni:) És persze kemény ökölharc folyik, ki van itt régebben, kinek van túl sok órája, ki accomos és ki guestes, stb., stb. A munka amúgy tényleg laza, nem szakadunk meg, sőt, van, hogy csak 1-2 órát lehet dolgozni, és az is előfordulhat, h már az elején hazaküldenek. Persze nem azt küldik el, aki többet beszélget, vagy kevesebb poharat szed össze, hanem azt, aki később érkezik, az mindegy, hogy esetleg azért érkezik később, mert tovább dolgozik a rendes munkahelyén. Very nice, lovely! Egyébként az angol bárosok és a magyar pohárszedők teljesen elkülönültek, a kasztrendszer itt is megvan, bár most, hogy eltelt 2,5 hónap, már kicsit kezd oldódni a hangulat, az egyik srác, Alex pl. már azt is megkérdezte, hogy honnan származunk, és megtanulta, hogy "Szia!". Mindig mindenkinek "Szia, szia, szia...". És mindehhez olyan büszke fejet vág, mintha az AIDS elleni csodaszert találta volna fel.:) A műsor különben rendkívül változatos. Hétkönaponként általában rendkívül színvonalas családi műsorok mennek. Persze minden héten ugyanazok. Piros ruhás, csinos lányok szerveznek vetélkedőket és rohangásznak fel-alá a gyerekekkel, mint a mérgezett egerek, meg mindenféle magasröptű családi vetélkedőket tartanak ( "Most kiabáljanak az anyukák!, Most az apukák!, Lányok-fiúk!"). Persze a végén táncolnak mini-szoknyás 18 körüli kislányok is, hogy az apukák is jól érezzék magukat- és jobban fogyjon a sör ( az anyukák 95%-át elnézve ez elkerülhetetlen). Szóval, ki van ez találva. Egyébként veszélyes munka, mert a gyerekek a legkülönfélébb helyeken bukkannak fel: gurulnak a földön, ugrálnak a korlátokról, be vannak csomagolva a széken összegyűjtött szemetek közé ( múltkor majdnem kidobtam az egyiket:)). Szóval vigyázni kell. A másik típusú rendezvények a felnőtt hétvégék. Ezek valaivel érdekesebbek, némelyik jelmez egész szórakztató, bár a miniszoknyás fingó-apácákat kicsit bizarrnak találom. Egyébként a fingás itt nagyon nagy divat, az ASSZONYOK úgy finganak, mint a szakadt lovak ( remélem, Norbi, büszke vagy rám:)). Egyébként pl. a mostani 20 hétvégén, amikor húszonévesek jöttek, egészen emberformájú, sőt helyenként kifejezetten csinos ( angol!!!) vendégek is voltak.

A másik székhelyemen, Jaksben a munka ugyanaz, bár sok tekintetben más ott a helyzet. Az direkt felnőtt szórakozóhely, úgyhogy hétköznapokon nincs is nyitva a "Röfi-böfik"-nek ( ezen mondat létrejöttéért Andiéknak mondok köszönetet), sőt, felnőtt hétvégéken sem mindig (-). Viszont itt, ha nyitva van, biztos, hogy egész éjjel lehet, sőt kell dolgozni (+-). A Jaksben biztos helyem van, mert elsőnek jelentkeztem, és ismernek, név szerint, apró szépséghiba, hogy "Pedro" néven futok. Próbálták megtanulni a nevemet, de nekik "too difficult", úgyhogy egyszerűbb megoldást választottak. De azért kedves tőlük, hogy megtiszteltek azzal, hogy angolos nevet adtak, nem?:):) (+). A munka viszont sokkal-sokkal fárasztóbb és keményebb, mert a terület kb. fele akkora, mint a Redsben, de itt csak én vagyok pohárszedő ( ez a megnevezés egyébként degradáló, mert nemcsak poharakat szedek, hanem üveget, sőt néha szemetet is!!), míg a Redsben ilyen alkalmakkor 10-en vannak. (-). Meg sokkal-sokkal zsúfoltabb, és így a már megszokott fingás-szag is jobban érződik. (-). Szóval az jó, hogy itt este 10-től hajnali 4-5-ig lehet dolgozni, de az már nem annyira, hogy utána 8-9-től kell mennem a Coralba. Egy-egy ilyen hétvége után elfolyik a nem létező magzatvizem is.:). Na, szóval ez a 2 éjjei szórakozásom, gondoltam, hogy a különbeségeket felsorolom excel-táblázatban is, és esetleg szerkesztek hozzá egy grafikont, de most elégedjetek meg ennyivel!:)

Na, Pedro most megy aludni. Buona notte!

Sajnos amióta kint dolgozom a flooron ért elég sok tragikus élmény, bár némelyik vicces értelemben, úgymond tragikomikus, de vannak azért tényleg durva dolgok. Arról már korábban írtam, hogy bár összeasnlíthatatlanul jobb itt elől, mint a potwashban, de ott a szolidaritás és egymásnak a segítése bizony erőteljesebb vot. Nehéz kérdést jelentenek a fogyatékosok is. Angliáról tudni kell, hogy a fogyatékosokat nagyon segítik, és igen komoly hangsúlyt fektetnek arra, hogy a társadalom egyenlő tagjaiként bánjanak velük. Azok az angol családok, akik befogadnak és gondoznak fogyatékost, különféle segélyeket, juttatásokat kapnak, és ezen juttatások között szerepelnek üdülési csekkek is- többek között Butlinsba. Az a legjobb, ha megtanulunk természetesen bánni velük és elfogadni őket, nekem ez általában sikerül is, igaz, néha kerülök nagyon nehéz helyzete is. A múltkor pl. az egyik vendégcsoport úgy kommunikált egymással, hogy különböző állathangokat utánoztak, ergo óbégattak. Én először azt hittem, hogy a személyzet szórakozik, de nem. Ez így olvasva biztosan viccesnek tűnhet, de közöttük dolgozni, és több mint fél órán keresztül állati vonításokat hallgatni emberek szájából- hát, azt hiszem, maradandó élmény volt. Csak az érzékletesség kedvéért elmesélek egy még durvább történetet, utána témát váltok. Éppen pakoltam a trolleyra a cuccost, amikor odajön hozzám egy középkorú asszony, kísért egy gondjaira bízott fogyatékost. A fogyatékos állandóan hörgött, a szemei kidülledtek és minden végtagja remegett, nekem körülbelül a mellkasomig ért, szóval kis túlzással törpe volt. A nőnek gyakorlatilag tartania kellett. Megkért, hogy nyitsam ki nekik a férfi-wc ajtaját, mert ugye teljes testével vezette az emberkét, nem maradt szabad keze. Kinyitottam az ajtót, a wc előterének ajtaját is, a csávó közben le is fejelt, mert illegett-billegett össze-vissza. Namármost bent voltak a wc-ben, én meg nem nagyon tudtam hogyan lehet viselkedni ilyen helyzetben, ki nem mehettem, mert különben nem tudtak volna kijönni, a wc-ztetésnek nem lehettem tanúja és nem is akartam az lenni, ígyhát megálltam az előtérben, és vártam-kb. 10 percig tartott a dolog, végighallgattam a hangokat, azt hiszem, tovább nem kell ecsetelnem a történetet- elég borzasztó volt.

Más szempontból megrázó történet. Még az első fejezetekben írtam Mandyről, a HR-es hölgyről, aki Budapesten interjúztatott minket, és itt is sokszor érdeklődött felőlünk, hogy hogy vagyunk, milyen a munka, stb. Szerettük, mert tényleg mindig kedves volt, és nem az a megjátszott, képmutató, udvariaskodó típus, mint amilyen az angolok többsége. Szóval a képlet egyszerű-kirúgták. De nem csak az a durva, hogy kirúgták, hanem főleg az, ahogyan. Senki nem szólt neki egy szót sem, csak mosolyogtak rá, majd egyik reggel érkezik neki a levél, hogy következő héttől nem tartanak igényt a szolgálatára. Senki nem is szólt neki személyesen, a sok éves munkáját nem köszönték meg, még egy sajnálomot sem kapott. Volt egy kisebb nézeteltérése a főgóréval, egyszer nem úgy szólt neki, vagy nem úgy mosolygott rá, ahogyan az alvárt volt, és ennyi. Most negyven-x évesen mehet a munkaközvetítőirodába. Elbúcsúztunk tőle, mindenkit nagyon megviselt a távozása. Hiába nyugat, hiába EU, ennyit az intelligenciájukról és a munkamoráljukról. Thank you Mandy, good luck!

A hét folyamán megkönnyebbülve vontam le a következtetést- szerencsére nem mégse minden angol hibbant és igénytelen, csak a skegnessiek. Keddtől péntekig u.i. Kirbyben "nyaraltam", egy jóbarátom él ott a feleségével, és mivel végig szabad voltam, meglátogattam őket. Nagyon jól esett kicsit kimozdulni, a környezetváltozás igazán feltöltött és kikapcsolt. Kedden átmentem Nottinghambe, ott kicsit járkáltam, sajnos az első nap kicsikét szarakodósra sikerült, ott meg ugye 4 után a nevezetességek már bezárnak, úgyhogy csak sétálgattam, meg vettem kabátot, kesztyűt ( ami elengedhetetlen volt annál inkább, mert a kezem még mindig nem jött teljesen rendbe), átbuszoztam Mansfieldbe, ott vett fel Csaba, a barátom, és átvitt Kirbybe.  Este beszélgettünk, mutogatott képeket, a felesége, Réka töklevest főzött, ő elégedetlen volt vele, de nekünk ízlett.  Másnap Chastworthbe mentem, reggel Réka átvitt Chesterfieldsbe, ott az egyedüli látnivaló egy ferde tornyú templom, onnan busszal mentem át Blaslowba, ez egy pici angol falucska, szürke házakkal, amelyek inkább Skóciára emlékeztetnek. Innen már nem buszoztam tovább, hanem gyalog mentem egy ösvényen keresztül a castworthi kastélyig. A kastély nagyon szép, minden szobája fel van díszítve karácsonyi dekorációkkal (bár engem kicsit elszomorít most minden, ami a Karácsonyra emlékeztet...), viszont ami a helyet különlegessé teszi, az a parkja. A park hossza kelet-nyugat irányban 2,5 mérföld, ez majdnem 4 km-nek felel meg, és nagyon sokféle látványosság van benne, sziklakert, vízesések, szökőkutak, labirintusok, fenyvesek, stb. Különleges hely, nem bántam meg, hogy elmentem. Este, mivel Csaba csak későn tudott Mansfieldben felvenni, még beültem egy moziba Chesterfieldben. A filmről, amit láttam, korábban nem hallottam semmit, nem szoktam csakúgy találomra beülni megnézni vmit, főleg nem akkor, ha egyedül vagyok, de megkérdeztem a pénztáros srácot, hogy milyen film, nem nagyon értettem, hogy mit mondott, de annyit értettem, hogy vígjáték, George Clooneyval, jó, akkor annyira rossz nem lehet- tévedtem. A címe egyébként angolul: "Burn after reading", nem tudom, hogy otthon megjelent-e már? Gyenge-középszerű film, a szereposztást tekintve nagy csalódás volt. Na mindegy, nyelvgyakorlásnak jó volt. A csütörtök sajnos nem alakult túl szerencsésen, u.i. úgy terveztük, hogy bicajjal bejárom a környéket, megnéztem volna a Sherwood-erdőt, a Tolvajok erdejét, Newstead Abbeyt, ahol van vmi Byron-emlékház is. Csakhogy közbejött az időjárás- egész nap , megállás nélkül szakadt az eső. Így hát otthon maradtam, házimoziztam, Csabáéknak mintegy 900 csatornájuk van, mozivászon Dolby-surround, minden, ami kell, szal elvoltam. Pénteken még megnéztem Nottinghamet kicsit alaposabban, és este visszajöttem Skegnessbe. Nottinghamben láttam a kastélyt, ami önmagában nem volt túl érdekes, a nagy részét már le is rombolták, csak az egyik szárnya maradt épp, viszont van benne egy képgaléria és sok kiállítás, ezek egészen érdekesek voltak. Láttam viszont a "Galleries of Justise"-t, magyarra nehéz lefordítani, ez tulajdonképpenegy igazságszolgáltatás-történeti m úzeum, a bemutatta a Viktória-korabeli tárgyalótermeket, fogdákat, kivégzéseket, mindezeket korabeli öltözékbe felöltöztetett "színészek" adták elő, mutogatták meg. Utána bemutatták a későbbi fogdákat, az Amerikába, majd Ausztráliába történő kitelepítéseket, börtönreformokat, megszólaltattak szemtanúkat, végigkísérhettük a angliai börtönök átalakulását egészen napjainkig. Szerintem nagyon érdekes volt, kicsit drága volt a belépő ( a diák 6,5 font!), de azt hiszem, megérte. És este vissza Butlinsba, meglehetősen nehemre esett, de lassan igyekszem visszaszokni a mindennapi kerékvágásba.

Üdv Mindenkinek!

Tudom, hogy hosszas hallgatás után jelentkezem, de az utóbbi 1,5 hét meglehetősen mozgalmasra sikeredett. A múlt hét végén 3 nap alatt összesen 36 órát dolgoztam, u.i. a napi 6 óra Coral Beach-ezés után éjszakánként bároztam a Jaks nevű szórakozóhelyen, 10-től hajnali 4-ig. Erre azért volt szükség, mert  novemberben a Butlinsban nagy leállás van, hétköznaponként egyáltalán nem dolgozunk, és pl. erre a hétre 21 órát fizetnek ki úgy, hogy abból 9 már Holiday-ként van elkönyvelve. Szóval azért, hogy az eddigi fizetésemnek ne vesszen el jelentős része, minden alkalmat meg kell ragadni, és ez az alkalom általában a felnőtt hétvégéken adódik. Hétköznap elég furcsa az egész, mert semmi nem volt nyitva, még a bolt meg a mozi sem, olyan mint egy kísértetváros. Mi, coralosok még szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert múlt héten legalább az itt vakációzó közép-és általános iskolásokat étkeztettük, igaz, hogy a munkarend sokkal kedvezőtlenebb volt, u.i. a korábbitól eltérően nem 2-szer 3, hanem 3-szor 2 órás turnusokban kellett dolgoznunk, így aztán napközben végképp nem tudtunk semmit csinálni ( nem mintha annyira dúskálnánk itt a különféle programlehetőségekben), de mi legalább dolgoztunk. A másik két étterem egyáltalán nem volt nyitva, csak a hétvégén. A nagy pangás miatt aztán sokan hazamentek erre a hónapra, vagy vakációznak Európa különböző pontjain, költik az otthon megszokottak után marha sokanak tűnő keresetüket, ami valójában közel sem olyan rengeteg, mint azt első látásra gondolnánk. Szóval éjjel 10-től hajnali 4-ig meló, aztán kb. 4 óra alvás, másnap  9-től 12-ig meló, majd újra 4 óra alvás, 5-től 9-ig esti műszak, és 10-től kezdődik az egész előlről. Egyszóval pihentető és vidám volt az előző hétvégém. Nem baj, az a fő, hogy legalább szilárd és biztos másodállásom van ( erről a problémakörről hamarosan részletesen írok). De legalább a hétköznapok folyamán volt alkalmam kipihenni magamat, és végre egy kis kulturális élmény is ért, erről a következő fejezetben olvashattok.

Pá-pá!

Október 31-e, szép derűs reggelre ébredünk, Csaba vidáman ballag, hogy megkezdje első flooron töltött munkanapját. Shaun ugye előző nap mondta, hogy menjek be reggel 8-ra, a munka csak f9-kor kezdődik, de így körbe tud vezetni, és mindent megmutat. Reggel örömmel fogad, de jó, hogy itt vagyok, sajnos most nincs ideje velem foglalkozni, de ha már ilyen korán bejöttem, hátramehetnék evőeszközöket válogatni. Majd 10 perc múlva bejön, hogy most egy kicsit segítenem kellene a baseben ( ez a pult, ahol a kaját kiadjuk). Igaz, oda csak akkor szokták betenni az embereket, ha már egy ideje itt vannak, és kicsit begyakorolták a "szakmát". Mindegy, "just a few minutes". Semmi gond. Fél óra múlva már előre is küldtek, Anna, a lengyel Team Leader mondta, hogy látja, egy kicsit leizzadtam, menjek hátra inni, aztán munkára fel. Tudja, hogy 1. órában kicsit kemény volt rögtön a basebe rakni, "so sorry, thank you very much".

A munka a következőképpen néz ki: bejönnek a vendégek, a baseben kiadjuk nekik a választott kaját, kiviszik tálcán, megeszik, majd mi összegyűjtjük az asztalokon hagyott maradékot, a trolleynál szétválogatjuk a tányérokat, csészéket, evőeszközöket, tálcákat, lekaparjuk a maradékot, kiöntjük a moslékot, ha a trolley megtelt, behúzzuk a potwashba ( ekkor két szemem megtelik könnyekkel, felidézve a régi szép emlékeket), kiviszünk helyette tisztát, letöröljük az asztalokat, összesöprünk, felmosunk. Sokkal jobb, mint bent, összehasonlíthatatlanul, bár vannak itt is nehézségek. Tiszta ruha, természetes fények, értelmes emberek (is:)), nem üvöltenek, nem fütyülnek és nem káromkodnak körülöttem. Érdekes és szomorú tény azonban, hogy bent a potwashban, a primitív angolok között helyenként sokkal nagyobb volt az összetartás és jobb a csapatmunka. Ott azért mindenki mindig segített a másiknak, nem azt nézték, hogy ki söpört el két légyfinggal többet és nem rúgott bele a másikba azért, hogy két perccel korábban végezhessen. Bár szerencsére kint sem ez az általános, az emberek többsége tényleg rendes és segítőkész, nagyon jó a csapat, csakhát keserű csalódásokra mindig fel kell készülni. Nehézséget okoznak még bizonyos gyakorlati dolgok. Gyanítom, hogy a blogot olvasók többsége tisztában van vele, hogy a gyakorlatiasságot és ügyességet igénylő feladatok nem az erősségeim, de élvezem a kihívásokat, és odafigyelve, összeszedve magamat igyekszem megfelelni.

Most ennyi, hamarosan folyt. köv.!

Hát igen, végre elérkezett a nagy nap-kikerültem. Pont október 1-én, Halloweenkor, úgyhogy ünnepelt a világ és külön ünnepelt Csaba. A körülmények rendkívül ünnepélyesek és magasztosak voltak. Csütörtökön reggel bemegyek, és nézem az accomos listán, hogy melyik nap kell majd takarítani, és ezúttal péntekre és hétfőre is be voltam írva, ami kicsit furcsa volt, mivel eddig csak hétfőnként kellett mennem, lévén, hogy ugye potwashos vagyok. Na mindegy, kell a pénz, kibírom, nincs jelentősége. Utána megyek megnézni a jövő heti beosztást ( itt péntektől csütörtökig tartanak a munkahetek), és nem látom a nevemet a listán. Ekkor már kezdtem gyanút fogni és reménykedni, megkérdeztem Popeyt, hogy miért is nem vagyok kiírva, nem tudja, azt hiszi, hogy holnaptól már nem itt dolgozom, de megkérdezi. Majd végül Princess közölte velem a hírt, rendkívül érzelemgazdag stílusában, hogy : "This is your éast day hear, look for Shaun!". Ok, megkerestem Shaunt, mondtam neki, hogy állítólag holnaptól kint leszek, ő persze semmit sem tudott erről, utánajárt, igen tényleg, hurrá-hurrá, akkor holnap reggel nyolcra mehetek be, körbevezet és mindent alaposan megmutat. Szuper, minden kerek. Este elbúcsúzom a potwashosoktól, hát a búcsúbuli elmaradt, valszeg nem volt idejük rendesen felkészülni, meg amúgy is túlságosan megviselhette őket a hír. Mindenesetre Princess annyira elérzékenyült, hogy nagy nehezen lenyelve a könnyeit, drámai hatásokkal élve, tömören csak ennyit adott útravalóul: "Go home!". A többiek meg aztán annyira kiborultak, hogy mégköszönni is elfelejtettek.:):) Na, de komolyra fordítva a szót: tényleg jólesett, és a potwashos pályafutásom sikereként könyvelhettem el, hogy legalább Popeye kezet fogott velem, megköszönte a munkámat és sok sikert kívánt. "Nice to meet you, good luck mate!" Szóval, arrivederci, potwash! Péntektől egészen új körülmények között dolgozom, nem az a Kánaán, ahogyan az bentről tűnt, de semmi pénzért nem mennék vissza. Elől is vannak nehézségek bőven, de erről majd egy következő bejegyzésben. Igazából megdöbbentő, hogy bár két hónapig ott dolgoztam, olyan, mintha csak 1-2 nap lett volna, teljesen elfelejtettem, milyen volt ott- pár nap alatt. Ha betolom a troleykat, látom az arcukon a megvetést és a sértődöttséget, ezért nem is hibáztatom őket, ugyanígy volt Norbival és Balázzsal is. A maguk kis világában élnek, szűk látokörű, egyszerű emberek, meg persze önzőek is- ami mondjuk nem csak az ő rétegükre jellemző. Néhány napig duzzognak még, aztán 1-2 hét múlva már azt se fogják tudni, hogy ki vagyok- csak sajnos ez így lesz akkor is, ha Butlinst fogom itthagyni. A floorról majd legközelebb beszámolok, most tépek!

Csőváz!

Sokan szokták feltenni a kérdést, hogy tulajdonképpen miért jöttem, vagy hogy általában miért jönnek az emberek Angliába. Hát, ez egy nagyon összetett kérdés és nehéz lenne rá egyetlen választ adni. Az itteni csapatot elemezve, mindeninek más indokai vannak, de azért néhány alapvető nagy csoportot meg lehet határozni.

Talán kezdjük a legprózaibb indokkal: pénz. Vannak olyanok, akiknek hitelt kell törleszteniük, van, akinek a vállalkozása ment csődbe, néhányan csak egyszerűen el akarnak indulni. Én pl. nettóban  kb. 3-szor annyit keresek itt, tedd ide-tedd oda munkával, mint otthon kezdő mérnökként. És ebből már nem kell rezsire, albérletre se költeni, kajára is csak részben. Aki 2-3 évig kibírja itt, az azért az életét  anyagilag meg tudja alapozni- persze az egészsége lehet, hogy rámegy.

Sokakat nem érdekel a pénz, csak kalandvágyból jöttek, bulizni, ismerkedni, utazni, új impulzusokat gyűjteni. Olyan is van, akinek a hónap végére már semmi pénze sem marad,mert az itteni fizetés hiába jobb nagyságrendekkel, mint az otthoni, a klasszikus fogysz tói társadalmak szokásaihoz hűen minden úgy van kitalálva, hogy ne legyen nehéz elverni.

Sokan vannak akik egyszerűen csak nem találják a helyüket, keresnek valamit vagy valakit, amit vagy akit otthon nem találtak meg. Ebben a mai világban nagyon sok a céltalan, meghasonlott ember.

Szintén jelentős indok: nyelvgyakorlás. Elvileg a pénzkeresés mellett talán ez a leggyakoribb motivációs tényező, nem véletlenül hagytam azonban a felsorolás végére: azért, mert nem lehet. Ahogyan erről már korában írtam- kasztredszer, angol angollal, lengyel lengyellel, litván litvánnal, magyar magyarral ( a többi nezetnek meg van annyi esze, hogy nem jön ide:)). A kollégák magyarok, az egyik Team Leader magyar, vendégekkel, menedzserekkel minimálisan érintkezünk ( amennyit nagyon muszáj). Amit tehetünk: tanfolyam, újság, tv, rádió. Bár nyilván most azt gondoljátok, hogy ezekre otthon is lenne lehetőség, de ez nem így van. Itt rá vagyok kényszerítve, mert otthon hiába juthatnék angol nyelvű filmekhez, könyvekhez, stb., úgyis magyarul fogom ezeket megvenni ( letölteni:)), az ember mindig a könnyebbik utat választja.

Szóval nagyon különböző motiváltságú és beállítottságú ember él itt, egymással összezárva és sok szálon függve, és ez gyakran eredményez kisebb-nagyobb konfliktushelyzeteket. Az élet egy kissé olyan itt, mint egy valóság-show. Az elején buli, minden kerek, de lassanként kezdi mindenki megmutatni az igazi arcát, és az nem mindig olyan kellemes, mint ahogyan azt az első pillanatban gondolnánk. Márpedig ez egy ilyen zárt, egymásra utalt, kis közösségben előbb-utóbb óhatatlanul is megtörténik.

Én egyébként a fent említett négy csoport mindegyikébe be tudom sorolni magamat, igyekszem megtalálni az arany középutat, nem elszórni a pénzt mindenféle hülyeségre, de azért értelmetlenül túlhajszolni sem akarom magamat. Carpe diem. Ez az, ami itt a legkevesebb embernek sikerül.  Majd meglátjuk. Apropó, most rohannunk kell feliratkozni a jövő heti túlórákra, Halloween-partyk lesznek egész hétvégén, úgyhogy talán sokáig lehet bározni.

Üdv!

Nos, a hosszú hallgatás után újra itt vagyok, hogy beszámoljak kicsi életünk eseményektől nem mentes mindennapjairól. Pénteken voltam dokinál, egészen rendes volt, megvizsgált, bár nem értettem mindent, amit mondott, ráadásul orvosi szokás szerint jó sok latin ifejezéssel is egtoldotta a mondanivalóját, de a lényeg az, hogy ez a betegség nagyon gyakori azoknak a körében, akik fizikai munkát végeznek, felírt egy gyógyszert, amit naponta kell bevenni. Ennyi. Persze ennek örülnöm kellene, de mióta tudom, hogy ezen a kiskapun sem tudnék kisétálni a potwashból, már sokkal jobban érzem magam fizikailag, a kezem alig-alig fáj. Pedig nagyon-nagyon reménykedtem benne, hogy legalább 1-2 napra kiír betegszabadságra, de sajnos nem. Azt hiszem, tudat alatt generáltam is a tüneteket, ha okosnak akarnék látszani, azt írnám, hogy pszichoszomatikusan előidéztem őket, de nem akarok felvágni úgyhogy nem írok ilyeneket:) Elgondolkodtató, mennyire meg tudja változtatni az embert egy rossz munkahely, ahol nem  érzi jól magát. A korábbi munkahelyeimen, sőt még a suliban se, soha nem jutott eszembe, hogy orvoshoz járkáljak igazolásokért és hogy megpróbáljak kibújni a kötelességem alól. Egyébként most újra van okom reménykedni, szombaton u.i. voltunk Summerlandsben, ami a helyi szórakozóhely, és Shawn kissé illuminált állapotban közölte velem, esküdözött, hogy állítólag jövő péntektől kikerülök. Még kezet is nyújtott rá, bár én már eléggé szkeptikus vagyok, nem tudom, hogy egy angolnál ez mit mennyit ér? Mindenestre van remény. Állítólag találtak vmi öregasszonyt, akit majd a helyemre tesznek, bár a jövő heti beosztásban még együtt leszünk. Bár sajnos a kedves részeges bácsi szőrén-szálán eltűnt, Monstert pedig felcsinálták, és ezúttal ( ellentétben az idei korábbi két alkalommal) meg is tartja a gyereket, úgyhogy hamarosan hazatér az anyjához. Lehet, hogy nem ártana őt tájékoztatni arról, hogy talán célszerűbb lenne a naptár-módszer helyett kipróbálni a gumit vagy vmelyik fogi-tabit. Na, mindegy. Egyébként mostanában egészen jól elvagyunk. Vhogy Princess mindkettőnket egyformán idegesít, és gyakran összemosolygunk, az ellenségem ellensége ugyebár az én barátom. Amúgy szombaton nem volt sem Stan the Man, sem Popeye, úgyhogy Princess volt a Team Leader. Hát, vidám nap volt, korábban két hónap alatt nem került ennyi konfliktushelyzetbe a potwashba, mint most egy délelőtt alatt. És sikerült elérnie, hogy bár kevés vendég volt, mégis sikerült fél órával később végeznünk, ráadásul a cuccok felét mocskosan hagytuk ott. Kibukott mindenki: a pincérektől kezdve, a runnereken át, a szakácsokig és a menedzserekig mindenki. Rólunk meg aztán nem is beszélve. Köszönjük a beosztást.... Érdkes, hogy egy látszólag ennyire jelentéktelen porszem, mint a potwash, mennyire meg tudja bénítani a teljes gépezet működését. Az a lényeg, hogy túl vagyunk rajta.

Állítólag november 5-én mennek el, akiknek a lakásába költözni fogunk, szerintem jobb lesz ott, egyrészt szerencsésebb az elrendezése, mint a mostaninak, tágasabb, világosabb, emellett ott minden szomszédot jól ismerünk, haverok vesznek majd körül minden irányból nem pedig az angol bárosok, akik egyébként eléggé antiszociális társaság. 

Bár ma kellene felmondanom, de még biztos, hogy két hétig várok, egyrészt a Shawn által tett ígéret miatt, másrészt azért mert a november 7-től 10-ig tartó hétvége felnőtt hétvége lesz, és mindhárom éjszakára hívtak dolgozni a Jaksbe, ami valszeg kemény lesz, de egy csomó pénz. Még egy jó hír: a múlt héten találtunk a sorunk végén lévő kukáknál egy tv-t, hazahoztuk, és teljesen jól műxik, 5 adót lehet rajta fogni, de állítólag 10 fontért lehet venni ilyen dekóder-szerű bisz-baszt, azzal még egy csomó állomást lehet fogni, és van rajta felirat is, úgyhogy nyelvgyakorlásnak remélem, hasznos lesz. Már egészen sok cuccot összeguberáltam a szobámba: szék éjjeli szekrény, tv. Mire költözünk, teljesen be lesz rendezve:)

Múlt hét végén egyébként party-arc voltam, 3-szor is mentünk Summerbe, ráadásul egymást követő éjszakákon. Egyik este sem volt olyan rendkívüli, de legalább kicsit kimozdultam. Valahogy az utóbbi két hónapban nem nagyon jártam el bulizni, sőt, gyakran magamba fordultam, de rájöttem, hogy azzal, ha búslakodom nem oldódik meg semmi, sőt, minél több embert ismerek meg, annálnagyobbak az esélyeim arra, hogy változtatni tudok. Igen. Küzdök, közben reménykedem, és igyekszem minél lazábban és humorosan felfogni ezt az egészet. Ja, és szárítom a ruháimat, ami mindjárt lejár, úgyhogy most búcsúzom!:)

Mint azt már a korábbi bejegyzésemben említettem, sajnos egyedül maradtam magyar a fogyatékos angolok között, a múlt hét végén Balázst is kitették, és továbbra sem kapok mást, csak semmitmondó és bizonytalan ígéreteket. Tegnapelőtt megtudtam, hogy interjúztatnak két nőt, akiket felvennének a potwashra, és ha sikerül nekik, én előre mehetnék. Őszintén kezdtem bizakodni, sajnos azonban a hölgyeknek nem volt megfelelő az állás ( nem is értem, miért...), úgyhogy újra pofára estem. Viszont ma reggel ultimátumot adtam a főnökségnek: ha egy héten belül nem történik semmi változás, felmondok. Margaret, a HR-es hölgy nagyon intelligensen reagálta le a bejelentésemet, teljesen megértette, az az érzésem, hogy számított rá, hogy előbb-utóbb meg fogom tenni ezt a lépést. Nem szabadkozott, nem követelőzött, csak elfogadta a döntésemet, az utolsó balek is kidőlt. Bár hozzátette, hogy még ne adjuk fel, folyamatosan gondokozik, mit lehetne tenni, beszél az étterem vezetőjével, én is járjak a menedzserek nyakára. Igazából nekem már nincs sok kedvem tovább erőszakoskodni, amúgy sem vagyok egy rámenős típus. Persze reménykedem még, de lassan el kell kezdenem gondolkozni azon, hogy hogyan folytatnám ezután. Angliában elég sok barátom van, akinek a nyakára tudnék menni, még egy ideig nem szeretnék hazamenni, nem akarom feladni a küzdelmet. Meg mostanra nagyjából már sikerült itt beredezkednem, úgy élünk itt, mint egy nagy család, és ha más nem is, a többi magyar biztos, hogy hiányozna, ha el kellene mennem. Már lélekben arra is felkészültem, hogy milyen lenne itt, az otthonotmól távol tölteni a Karácsonyt. Még titokban azért reménykedem. Egy biztos azonban: a potwasht két hétig vagyok hajlandó folytatni. Nem arról van szó, hogy nem tudnám megszokni, nem is a fizikai nehézségekről- ez már elvi  kérdés. Onnantól kezdve, hogy együtt érkeztünk kb. 40-en, ugyanabból az országból, hasonló társadalmi rétegből, együtt interjúztattak minket, ráadásul tudom, hogy az angoltudásom bőven megüti az átlagot, ehhez képest én sokkal rosszabb, nehezebb, lealacsonyítóbb munkát végzek ugyanannyi, sőt kevesebb pénzért- nos igen, innentől kezdve ez elvi ékérdés. Mennyi pénzért hagyjam, hogy semmibe vegyenek, nevetségessé tegyenek, a képembe hazudjanak és azt nyomjanak le a torkomon, amit csak nem szégyellnek? Nos, bármennyire is jó ez a fizetés-sajnos ehhez kevés. Meg tudnám szokni, bele tudnék törődni, ha nem lenne más választásom-de nem akarom. Ha úgy alakul, hogy el kell innen mennem-sajnálnám, igazán, de túltenném magamat rajta.

Na, most elég belőlem ennyi, csőváz mindenkinek!

Nos, lassan kezdek fizikailag és lelkileg is belefáradni ebbe a jó kis munkába. Múlt héten kitették Balázst is, így végleg egyedül maradtam a fogyik társaságában. Egy ember hiánya már igen komolyan érezteti a hatását, ráadásul múlt hét végén a szokásos 1500-1600 vendég helyett 2200 étkezett nálunk, úgyhogy kb. a belem is kilógott a rengeteg melótól. Ehhez jött slusszpoénkénnak, hogy hétfőn elromlott a mosogatógép, úgyhogy 9 helyett csak 11-re végeztünk este, mivel a piszkos tányérokat és evőeszközöket áthordtuk a többi étterembe, rekeszekbe pakoltuk, és a kis gépbe pakoltuk, illetve egy részét ott hagytuk mint eb a sz.át. Kedden ugyanez. Stan örömmel közölte a hírt, hogy jaj, de jó, lehetőség van túlórázni. Jee. Hétfőn pl. f1-ig lettünk volna, és 13.18-kor még a potwashban voltam, és ugye accomozni kellett, úgyhogy a takarítós főnökcsaj áttelefonált az étterembe, hogy mi van már. Persze Louise kétségbe esetten jött "Oh, so sorry, sweethard!", meg hogy mennyire sajnálja, hogy nem tudtam előbb elmenni, terveztem hogy legalább 1-2 falatot ennék, mielőtt a következő mókuskerékbe belekezdek, de "Oh, hurry, darling", na mindegy, erről ennyit majd eszem egy pár óra múlva. Persze külön jó hír, hogy mivel később értem oda, így egy szobát el is vettek tőlem, szal újabb 5,7 fontot buktam. Na meg miután végeztem ott, mert most szerencsére jó szobákat kaptam, elmentem a Team Diner-be kajálni, újabb mínusz 3 font, sebaj, este úgyis befuccsolt a gép úgyhogy legalább volt alklmam az anyagi veszteségemet pótolni:) Na mindegy, nem lamentálok, így is háromszor annyit kapok nettó, mint otthon kezdő mérnökként.

Ami viszont egy komolyabb probléma, hogy a kezem egyre jobban fáj. Nehéz körülíri pontosan az érzést, zsibbad, érzékeny a hőre, olyan, mint amikor beverem a könyökömet teljes erővel, és végigfut rajta egy nagyon erős, görcsös zsibbadás. Periodikusan jelentkezik, néha egészen enyhe, viszont éjszakánként van úgy, hogy üvölteni tudnék a fájdalomtól. Szerintem túlerőltettem a tányérok emelésekor, vagy mit tudom én. Ma reggel úgy keltem, hogy nem bírom tovább, bejelentkeztem az orvoshoz ( nagyon rugalmas ám itt az ellátás, pontosan reggel 8-kor kell telefonálni, hogy szeretnél időpontot, majd adnak egyet csak aznapra és maximum délig), bementem az étterembe szólni hogy nem tudok menni, persze Stan rögtön erősködött, hogy át kellene tenni egy másik napra, mert összesen négyen vannak a fogyik, és hogy csak a csészéket kellene mosnom, semmi megerőltető, jól van, úgyis holnap lesz a szabadnapom, legfeljebb majd nyomorék leszek, ilyen tökéletes munkahelyért megéri. De nem baj, lovely, really nice, always keep smiling.

Most jut csak eszembe, hogy még nem is írtam a mosogatáson kívüli melóimról. Nos hát, az a lényeg, hogy aki Butlinsba jön, az alapvetően már Magyarországon kell, hogy válasszon két lehetőség közül: guest gatering ( ez az éttermi munka, ahová én is tartozom), illetve accomodation- röviden összefoglalva: takarítás. A jelentkezők ezen lehetőségek közül választhatnak, általában oda is sorolják be őket, ahová jelentkeztek, bár állítólag a guesteseknek jobban kell tudniuk angolul, és az én esetem mutatja, hogy ez ténylegesen is mennyire fontos:) Viszont akiket guestre vesznek fel, azoknak is be kell segíteniük accomon, hétfőn és/vagy pénteken, akkor vannak u.i. a turnusváltások. Én rendszerint hétfőre vagyok beosztva. A meló egészen elviselhető, ha nem vmi extrém szobát kapsz, viszont én eddig az esetek 60%-ában extrém szobákat kaptam. Itt ilyenekre kell godolni: 5 szemeteszcskónyi hulladék, összeszart falak, bilincsek, Jennifer Anniston Play Boy-os plakátja felragasztva (!) az asztalra, a szoba közepébe hányt és a tányérokra, illetve zuhanykabinba szórt cigaretta hamu, stb., stb. A becsült idő, ami alatt a szobákat " kényelmesen" el lehet készíteni-egy óra- magyarul ennyit fizetnek. Nekem egy óra alatt azokat a szobákat sikerül kitakarítanom, amikben semmi rendkívülit nem műveltek. Igazából mind1, mert a potwash-on általában f1-kor végzünk, odaérek hn1-re, mire minden cuccot összeszedek ( természetesen különböző helyeken tartják a trolleyt, az ágyneműket, a tisztítószereket, törlőrongyokat, stb.), lesz legalább 1 óra, 4-re pedig jönnek a vendégek. Hogy hogyan végzek 1 óra alatt? Legtöbbször vagy kifutok az időből, vagy szelektálok. A chekkertől függ. A magyar chekkerek rendesek és segítőkészek, nem szemétkednek, nekem eddig az angol chekkerekkel sem volt negatív élményem, az angolokban mindenestre az a jó, hogy igénytelenek és mocskosak ( legalábbis az itteniek). Ha angol chekkert kapok, nem kell túl precíznek lenni, inkább kulcsmotívumokra kell odafigyelni, pl: az ágynemű rendesen be legyen gyűrve a matrac alá, ne lógjon ki, de azt nem veszi észre, ha nem cseréltem ki; a zuhanyzóban nem maradhat szőrszál, de a wc-ülőke alá nem néz be, hogy sz.os maradt-e, stb., stb. A hétfő rémálom. Délben enni sincs időm, annyira kell sietnem, és mivel gyakran csak f5-hn5-re tudom aláíratni az accomomat, és 5-re ugye vissza kell menni potwash-ba, gyakran délután se. Ez azt jelenti, hogy reggel 9-től este 9-ig egy percet nem pihenek. Estére olyan vagyok, mint akit kimostak. Jaj, kedden tartottak nekünk accom-továbbképzést, merthogy túl lassan dolgozunk, és a vendégek panaszkodtak a tisztaságra. Csoportokba osztottak minket, adtak egy itinert, hogy pontosan hogyan kell lépésről lépésre haladni, a főnökasszony elmagyarázta, hogy melyik vegyszert mikor, mire kell használni ( lehet, hogy sok kellemetlenségtől kímélt volna meg minket és saját magát is, ha ezt az elején teszi meg, és nem így másfél hónap után), és persze a végén még megdobtak minket egy kis lélekemelő pszichológiai maszlaggal- a szokásos szöveg: mi egy láncszem vagyunk a  gépezetben, ami nélkül a gépezet nem működik jól, ha bármi bánt minket "just always talking", mindenki egyformán fontos, szívesen fogadnak mindenféle észrevételt. Nos, 6 óra rohangászás után, amikor még egy falatot nem ettem, és már harmadszor szaladok vissza a párnahuzatokért ( mert azok ugye f4-re még nincsenek készen, miért is lennének, hiszen csak 3 napjuk volt kimosni őket, meg eleve hogy nézne ki vásárolni még 20 csomaggal egy ekkora cégnek), úgy hogy a chekker megint eltűnt, és persze a vegyszerek 60%-a már kifogyott, ezért a wc-t is mosogatószerrel kellett kisikálnom- noshát, ilyenkor tudnék miről "always talking"-olni. De nem baj, a nagy gépezet tökéletesen működik. Persze amikor már mindenki pattanásig feszült, f4-kor megjelennek a vendégek az ajtóban, hogy jajj, igaz, hogy 4-re ígérték, hogy jönek, de ugye nem gond, ha fél órával hamarabb elfoglalják a szállást- "always keep smiling".

A bári pohárszedés a másik másodállásom, az már szabadon választott, arról majd egy másik alkalommal.

Korábban írtam arról, hogy milyen nehéz Angliában otthonosan élni, különösen ha ehhez még egy rossz munkahely is társul. Bár az tény, hogy kelet-európai vendégmunkásként sokkal rosszabbul is járhattam volna, ezt a mosogatásos dolgot valahogy képtelen vagyok megszokni. Pontosabban, képes lennék megszokni és beletörődni, átéltek már ennél sokkal nehezebb pillanatokat is a történelem során, bőven elég csak a katonaságra gondolni. Nem arról van szó, hogy nem tudom-nem akarom. Nem akarom feladni a küzdelmet, amíg egy kicsi esélyeim van rá, hogy javuljon a helyzetem. Mindenesetre elkeserít az a gondolat, hogy esetleg a karácsonyt a potwashban, aberáltak és fogyatékosok között kellene töltenem. Nem, tuti, hogy azt már nem fogom. Tegnap egyébként eszéltem a főnökkel, és azt mondta, hogy októberben felvesznek egy új embert a potwashba, ezért a hónap végéig kettőnk közül az egyikünk ki fog kerülni, azt még nem döntötték el, hogy ki. Attól tartok, hogy az Balázs lesz, mivel neki a keze már eléggé ramaty állapotban van. Bele se merek gondolni, hogy mi lesz, ha esetleg őt is elviszik és a helyére egy újabb angol fogyatékost tesznek, és egyedül maradok ott. Majd meglátjuk. Mindenestre beszélnek folyamatosan, hogy novemberben megint elmennek, és hátha, és remélik már nem kell sokat várni, és blablabla.

Na, elég volt mostanra ennyi nyavalygás, hamarosan visszatérek, pá!

Mint budapesti srác, az itteni életet meglehetősen egyhangúnak találom. Igazából nem is a petsi zűrzavar és rohanás az, ami annyira hiányzik, bár meglepő, hogy míg otthon arra gondoltam, milyen jó lenne kiszabadulni abból a felfordulásból, itt gyakran érzem szűknek az életteremet. Inkább arról van szó, hogy Budapesten minden sarkon van egy teaház, cukrászda, mozi, rengeteget lehet sétálni, minden nagyobb léptékű, a kulturális élet pezseg. Itt szinte semmi nincs. Jó, vannak kis parkok, hangulatos sétáló utcák, 2 mozi, de valahogy nem ugyanaz. Az elmúlt hetek folyamán sikerült egymás utáni napokra tennem a szabadságaimat, úgyhogy átmentem egy gyerekkori jóbarátomhoz Coventrybe. 2 napot töltöttem ott, 2. nap átentünk Biringhambe is. Coventry érdekes város, olyan mintha két különböző városból lenne összerakva. Vannak nagyon hangulatos Viktoriánus részek, de rengeteg ipari létesítmény is és ezek gyakran egy utcán belül is keverednek. A város rengeteg találatot kapott a második világháború alatt, mivel ipari központ és szerintem az óvárost eredeti képét nem akarták visszaállítani, inkább újabb gyárakat telepítettek sok helyre, talán azért, hogy felfejlesszék, nem tudom. Van egy közlekedéstörténeti múzeumuk is, az egészen érdekes volt, láttunk rengeteg makettet, és közlekedés fejlődésével kapcsolatosan bemutattak rengeteg akkori életképet, diorámát. Este pedig moziban voltunk, a Mamma mia-t néztük meg, egyszerű film, de nagyon jó a hangulata, jó a zene, szép a táj, és nyelvgyakorlásnak tökéletes. Birmingham központja nagyon szép, van sok bevásárlóutca, emlékmű, egy széles csatorna, aminek a partja ki van alakítva hangulatossétánnyá. A szélső részek viszont nagyon elhanyagoltak és lepukkantak. Összességében jól sikerült a kiruccanás, nagyon jó volt elhagyni Skegnesst, ha csak két napra is, a környezetváltozás kicsit feltöltött energiával. Néha muszáj kimozdulni, mert ebbe a szellemi sivárságba, ami itt körülvesz, bele lehet őrülni. Ma szabadnaposak voltunk elég sokan a haveri körből, és úgy volt, hogy átmegyünk Bostonba ( igen, itt is van egy Boston), de zuhogott az eső, úgyhogy itthon maradtunk. Annyira nem is bánom mondjuk, mert már nagyon ki vagyok merülve, és jól esik egy napig punnyadni. Mindensetre állítólag novemberben nagy leállások lesznek, és hétközapokon nem fogunk dolgozni, úgyhogy tervezem, hogy 1-2 helyre még elmegyek. Londonba mindenképpen be kellene utazni néhány napra, na meg itt van Nottingham elég közel, ott isél egy jóbarátom, lehet, hogy őt is meglátogatom. Bár ha tényleg nem olyan kevés lesz a munka, nem kizárt, hogy a fizetett szabadnapjaimmal összerakva hazautazom 1-2 hétre, főleg ha a karácsonyt itt kell töltenem.

Most megyek, intézem a túlóráimat, üdv mindenkinek! 

Nos, ismét eseményekben gazdag hét áll áll mögöttem, bőven van mesélnivalóm. A hét első felében járványveszély volt, a Nora becenévre hallgató vírus terjedt igen széles körben, arról láttuk a felejthetetlen Viron Man-es filmet is, most volt alkalmam élőben is megismerkedni vele. Nos, szakszerűen összefoglalva a kórképet: hányás, fosás. Mielőtt bárki páikba esne, előre bocsátom megnyugtatásképpen: én nem estem áldozatul. Az egész úgy kezdődött, hogy jövök ki a potwashból reggelizni, látom, hogy minden le van takarva és három emberke beöltözve maszkba és szkafanderruhába, valamit permetez. Azt hittem, hogy Merle Malevilljába csöppentem, az aomkatasztrófa után. Szóval Krisztián, az egyik pincérsrác szól, hogy csak ők azok, csodálkozott, hogy nem ismerem meg, ó, együnk nyugodtan, csak Nora virus van, úgyhogy mindent fertőtleníteni kell. Aznap kihagytam a reggelit, bár nagyon megnyugtatóak voltak a körülmények. Egyébként én csak annyit érzékeltem a járványból, hogy a Team Dinerben rám szóltak, hogy feltétlenül fertőtlenítsük a kezünket, és nem vehettünk salátát, hanem a pultos adta ki. Na meg egy hétig nem kaptunk az étteremben ingyen kaját. Elég sokan kidőltek a mi sorunkon is, de most már túl vagyunk rajta. Persze a potwash-osok közül is sok embert elkapott a járvány, úgyhogy kb. két ember helyett dolgoztam rendszeresen. Ehhez hozzájön az is, hogy a héten volt gála, azok a vendégek kaptak vmi ingyen vacsorát, akik egy év alatt több, mint 5-ször voltak itt nyaralni. Marha igényes közönség lehetett, na mindegy, én úgyis csak annyit érzékeltem az egészből, hogy tovább kellett mosogatni két órával. Túl vagyunk egy újabb híres-hirhedt felnőtt-hétvégén, kellemesen teltek az elmúlt napjaim, tegnapelőtt 12 és fél órát dolgoztam, tegnap 12-t, ma 10-et. Új helyen túlóráztam, mivel a régiben már túltelített volt. A feladatom ott is ugyanaz volt, csak az a gond, hogy egyedül voltam pohárszedő, a hellyel nem lett volna gond, jó volt a buli, csak kár, hogy én már 10 óra munka után voltam, másnap is dolgoztam és poharakat kellett szdegetnem kosárba olyan zsúfoltságú helyeken, ahol egy tűt nem lehetett volna eldobni. Ja, és ez éjszakai bár, úgyhogy elég rossz néven vették, amikor 3 körül bejelentettem, hogy én lassan már mennék, mert reggel megint dolgoznom kell. Ez egyébként általános jellemzője nagyon sok embernek, hogy az orránál nem lát tovább. Nyílván abba nem gondolnak bele, hogy nekem nem az az első melóhelyem, és míg ők egész nap aludhatnak, nekem reggel kelnem kell. Nem azt gondolják, hogy milyen becsülendő, hogy 7 óra mosogatás után még beállok túlórázni, hanem azt, hogy még egy hat órás műszakot sem vagyok képes elvégezni. Nem baj, azért elégedettek voltak velem, még kaptam ajándék sört is:) 

Egyébként holnap ismét tervezem, hogy felhozom ezt a potwashról való kikerülés témát a menedzsereknek, nem akarom békén hagyni őket, bár néhány hete az egyik srácot kitették, így már csak ketten vagyunk magyarok, és úgy kellene az ember, mint egy falat kenyér, szóval helyettesítés nélkül nehéz lenne megoldani, de ha sokat járok a nyakukra, talán.

Most ennyi jutott eszembe, megyek aludni, holnap folytatom.