Korábban írtam arról, hogy milyen nehéz Angliában otthonosan élni, különösen ha ehhez még egy rossz munkahely is társul. Bár az tény, hogy kelet-európai vendégmunkásként sokkal rosszabbul is járhattam volna, ezt a mosogatásos dolgot valahogy képtelen vagyok megszokni. Pontosabban, képes lennék megszokni és beletörődni, átéltek már ennél sokkal nehezebb pillanatokat is a történelem során, bőven elég csak a katonaságra gondolni. Nem arról van szó, hogy nem tudom-nem akarom. Nem akarom feladni a küzdelmet, amíg egy kicsi esélyeim van rá, hogy javuljon a helyzetem. Mindenesetre elkeserít az a gondolat, hogy esetleg a karácsonyt a potwashban, aberáltak és fogyatékosok között kellene töltenem. Nem, tuti, hogy azt már nem fogom. Tegnap egyébként eszéltem a főnökkel, és azt mondta, hogy októberben felvesznek egy új embert a potwashba, ezért a hónap végéig kettőnk közül az egyikünk ki fog kerülni, azt még nem döntötték el, hogy ki. Attól tartok, hogy az Balázs lesz, mivel neki a keze már eléggé ramaty állapotban van. Bele se merek gondolni, hogy mi lesz, ha esetleg őt is elviszik és a helyére egy újabb angol fogyatékost tesznek, és egyedül maradok ott. Majd meglátjuk. Mindenestre beszélnek folyamatosan, hogy novemberben megint elmennek, és hátha, és remélik már nem kell sokat várni, és blablabla.
Na, elég volt mostanra ennyi nyavalygás, hamarosan visszatérek, pá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.