A múltkori panaszáradatom után most megörvendeztethetném kedves olvasóimat egy újabb kiadós litániával, csak most átestünk a ló másik oldalára- az elmúlt hétvégén u.i. iszonyatosan sokan voltak, a Coralban pl. 1400 vamennyien, ami azért a 900 után igen nagy számnak mondható. De következetes leszek, és beismerem- sokkal kevésbé volt fárasztó ténylegesen dolgozni, mint úgy tenni, mintha dolgoznék. Igaz, néha a jóból is megártott a sok(k), de azért legalább nem volt időm arra, h percenként lessem az órámat, h vajon mennyi idő telhetett el. A múlt hét folyamán minden területen bevetettek, annyit szaladoztam, mint a mérgezett egér. Ráadásul volt szerencsém 2 alkalommal is a hot-dogos pultnál állni, ami az egyik legzsúfoltabb részleg, emellett ez az étel a fiatal korosztály körében kiemelkedően népszerű, úgyhogy a vendégeim átlagéletkora hozzávetőlegesen gyök 5 év. A gyerekekkel való munkának a következő előnyei vannak: mindig le kell hajolnod, h halljad őket, ezért csípőkörzéseket este már nem kell csinálnod, illetve, ha estére már annyira fáj a hátad, h menni se nagyon tudsz, műszak után csak arra lesz erőd, h lefeküdj, így nem mész el otthonról, és nem költessz pénzt; a gyerekek nem mernek beszélni, esetleg suttognak, ha nagyon nagy szerencséd van, mutogatnak, így van lehetőséged a hallásodat és a jelbeszéd-elsajátítási készségedet fejleszteni; mivel a hot-dogokat el is kell készíteni, és a legtöbb esetben segítséget hiába várnál, olyan tempóban kell hajtanod, h minden pórusodból verejtékezel, úgyhogy megfázni biztosan nem fogsz; az előbbi okokból kifolyólag a sor k. lassan szokott haladni, nem látod a végét, a drága gyermekek pedig csak jönnek-jönnek és jönnek, úgyhogy unatkozni egy percet se fogsz. A másik kedvenc esetem, amikor a desszertes pulthoz raktak. Ennek a munkának az a lényege, h a meleg süteményeket kell kimerni a vendégeknek, amivel még önmagában semmi gond nincs, leszámítva, h zavarba lehet hozni az afféle kérdésekkel, mint pl. milyen almákból készült az almás süti, milyen mandula v dió van a csokis süti tetején, stb. A fő problémát az okozza, h mint kiderült, nekem kellene a hűtött részlegre feltölteni a hideg sütiket és zseléket, illetve nem nekem kellene, de az asszony, aki ezért felelős, folyamatosan elmulasztja tiszteletét tenni, így ha nem akarom, h a gyerekek mutogatásából kelljen kitalálnom, mit kérnek, kirakom őket magamtól, ja de az senkinek meg se forduljon a fejében, h vki megmutatta, hogyan, milyen sorrendben. Ha vki affelől érdeklődne, h milyen sütit fog enni, azt figyelmeztetem, h küzdelme eleve kudarcra van ítélve. Ha nagyon kitartóan könyörgünk, és az asszony pont 1 mérföldes körzetben tartózkodik, még megtudhatjuk az édességek fantázianeveit, mint pl. "Ali Baba", vagy "White Chiocolate Bomb", de ennél többet semmi esetre sem. A következő beszélgetések szoktak lejátszódni:
- Ez milyen süti?
- Ali Baba.
- De miből készült?
- Ali Baba.
- És hogyan készült?
- Ali Baba.
És ehhez olyan hangtónus társul, h bármelyik piaci kofának javára vállnék. Mire harmadszor elismétli ugyanazt a szót, a vendégek dobhártyája már úgyse bírja tovább, és inkább az asztalukig szaladnak szegény Ali Babájukkal, vagy a White Chiocolate Bomb-jukkal, melyek receptjeit a mirelittgyár annyira féltve őrzi, mintha legalábbis háborús bűnösöket rejtegetne. Na szóval, a lényeg az, h a magas szinten szakképzett személyzet újabb tagjait sikerült megismernem. Emellett szolgálatot teljesítettem a floron, cutleryztem, illetve egy műszak erejéig volt szerencsém nosztalgiázni, amikor is a potwashban mostam a bögréket. Már kezdtem igencsak pipa lenni, mivel nagyon megelékeltem azt, h minden miatt csak engem szalajtanak, míg mások fele annyi munkáért ugyanazt az órabért kapják, de némiképpen elégtételt nyújtott, h megválasztottak a múlt hét "Team member of the week"-jének, azaz a hét alkalmazottjának. Kihívtak a heti gyűlésünkön, kaptam " You are a star" oklevelet,, melynek tartalmát itt most nem ismertetném, mivel nem vagyok dicsekvő típus, meg aztán úgyis csak egy sablon-szöveg. Szóval tényleg nem számítottam rá, nagyon meglepődtem. A tényleges jutalmam egy fizetett reggeli műszakos távollét, amit most vasárnap meg is próbálok kivenni, u.i. a " We love the 80-s" hétvége lesz, ami azt jelenti, h viszonylag fiatal és életerős vendég-közönségünk lesz, szóval Jaksből valószínűleg nem fogok túl korán szabadulni, és vmikor azért jó lenne aludni is egy kicsit. Majd holnap megpróbálom elintézni vmelyik menedzserrel a dolgot.
A héten nem történt semmi különös, kedd-szerda accom, szerdán ismét kifogtuk chekkernek a félkegyelmű Rayt, újramosatta az edényeket, evőeszközöket, stb., kicsikét már unom, h állandóan minket boldogít, na mindegy. Hétfőn buliztunk, csütörtökön kirándultunk Lincolnba. Lincoln egy kis város, nincs benne túl sok érdekesség, láttunk egy várat, benne egy egész jó bötönmúzeummal, illetve itt őriznek egyet a Magna Charta 4 épen maradt példányából; van egy hatalmas katedrálisuk, amely egy domb tetején található, az egész vároból látni, gótikus stílusban épült, olyan, mint Notre Damme, csak valamivel kisebb; illetve voltunk egy gallériában is, itt főképpen angol módra, a világ minden tájáról összelopott műtárgyakat tekinthettünk meg, illetve 2-3 teremben festményekben vannak, a leghíresebb művészek Turner ( azt a termet sajna pont bezárták vmi okból), illetve De Wint. Nagyjából ennyi, este még vásároltunk 1-2 dolgot, majd jöttünk is haza, a buszon hányingerem lett, de aztán rendbe jöttem.
Most ennyi, majd teszek fel majd képeket a kirándulásról, drukkoljatok, h legyen erőm a hétvégi éjjel-nappalozáshoz!
Pá-pá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.