Skegnessi magyarok

Ha meghalljuk ezt a kifejezést, általában mindenkinek az amerikai sorozat jut eszébe, mely középkorú családanyákról szól, akik érzékiek, gyönyörűek és intelligensek. Nos, ez az a 3 jelző, ami a butlinsi "asszonyokra" abszolút nem jellemző. Most, h ismét főszezon van, akarva-akaratlanul is alkalmam nyílik behatóan tanulmányozni az igényes családokat, akik azért, bár ezt csak remélni tudom, nem az angol átlagot reprezentálják. Ami a külső felépítésüket illeti, érdekes tény, h a két nem pont kihozza az átlagos normális értékeket: míg a nők egy olyan 20-30 kilóval meghaladják az átlagot, a fiúk kb. ennyivel alatta maradnak. Nem sikerült eddig rájönnünk, h mi lehet ennek az oka. Mindenesetre a családi hetek a legrosszabbak. Egy katasztrófa. Ennél a felnőtt hétvégék is jobbak voltak, ott legalább láthattuk ötletes jelmezeket, még ha némelyik kissé ízléstelen volt is, és ott a társadalom többféle rétege/csoportja képviseltette magát. De ezek... Ha nem számoljuk a rengeteg bömbölő gyereket és fogyatékost, akik már amúgy is megadják a munka alapzaját, rendkívül bosszantó tud lenni, amikor eltakarítod a szeméthegyeket az asztalukról, köztük tízesével a használatlan evőeszközöket ( h mit nem lehet kiszámolni azon, h mondjuk ha esznek 4 fogás kaját, ahhoz nem kell 12 villa és 14 kés??), az érintetlen süteményeket, a kiöntött fagyiban úszó gyerekülőkéket, a földről felszedett öklömnyi bacon-és virsli darabokat, és egy köszönömre, egy mosolyra sem telik tőlük. Kedvenc esetem, amikor odajönnek megkérni, h töröljem le az asztalukat, odamegyek letörölni, de a 10 gyerekük már körülülte, nehogy odaférjek, anyuka már belerakta a táskáját a mocsok közepébe, szóval annyira igényesek, h 1 percet ne tudjanak várni, míg lekaparom a kilónyi ételmaradékot az előzők által otthagyott tálcákról, de annyira már nem, h ne könyököljenek a trágyadomb közepébe. Kevésbé képzelem érzékinek és intelligensnek azokat a családanyákat, akik ha látják, h húznám ki a trolleyt a folyosón, annyit nem tesznek meg, h 5 centivel odébb húzzák a babakocsit, inkább elnézik, h a benne fekvő gyerekkel együtt elhúzom v 5 méternyire, ahogy ez a múlt héten történt.:):) Egyébként az egyik rendkívül felelősségteljes és érett gondolkodású anyuka a múlt héten ott felejtette a kislányát az étteremben, szegény gyerek zokogott torkaszakadtából, bemondták a mikrofonban, h a szülei jöjjenek a bárhoz, semmi, 10 perc múlva újra bemondták, továbbra is semmi. Végül újabb 10 perc után megjelent a 4-5 éves kislány 6-7 éves bátyja, akit otthonról beküldtek, h vigye már haza a lányt. A menedzser utasította a Team Leadert, h kísérje el a gyerekeket addig, amíg a szüleiket meg nem találják, és adja át őket nekik. Ez azért nem semmi. Ugyanezen délelőtt az étteremben felejtettek egy babakocsit. A menedzser mondta, h toljuk félre, de előtte győződjünk meg arról, h nincs-e benne gyerek. Nézünk rá bután, azt hittük, viccel, de mint kiderült, már többször előfordult Butlinsban, h babakocsit a benne lévő gyerekkel együtt hagytak el. Milyen tudatlanok is vagyunk!:):)  Egyébként ezek a szülők legalább előre látóak voltak, u.i. a babakocsin hagytak egy karszalagot, amin rajta kellett volna, h legyen a telefonszám, akihez a gyerek, vagy a kocsi, vagy mittoménmi tartozik. Viszont a karszalagra meg elfelejtették a számot ráírni, úgyhogy rendkívül nagy segítség volt. Na de szerencsére happy enddel végződött a történet, u.i. visszajött az anyuka az elhagyott kocsiért, sőt, nem is mehetett még túl messzire, amikor a hiányt felismerte, u.i. még a kezében volt az étteremből kivitt bögre. Viszont, ha már ott volt, visszaadta a kicsempészett bögrét. Hiába, jótett helyébe jót várj. Ezek után már meg sem említem, amikor egy mankót hagytak el, és a tulajdonosa azóta sem jelentkezett. A kicsempészésről jut eszembe: ezek az anyukák nemcsak figyelmesek, odaadóak, hanem a családi kasszát is kímélik. Rendszeresen előfordul u.i., h sót, cukrot, kávétejszínt nemcsak h kivisznek, de egész táskát töltenek meg velük. Sőt, egyik kollégámat még meg is kérték, h segítsen neki alufóliába becsomagolni a kaját. Mondjuk hozzátartozik az igazsághoz, h nemcsak visznek, hanem hoznak is, a múltkor az egyik trampli azért balhézott velem, mert míg kiment a gyerekeivel kb. félórára a budira, és az asztalán nem hagyott mást csak egy akkora maradék-és szeméthegyet, amiből fél Etiópiát jól lehetne lakatni, le mertem szedni az asztalát, és nem vettem észre, h a trágyadomb valamelyik ösvényében fellelhető volt egy boltból (!) behozott fél literes üdítős doboz, aminek az alján maradt kb. 3 csepp. Ő  ezt „majdnem tele” üvegnek nevezte, és végül kisírt magának két innivalót a bárban. Szóval ebből is látszik, h nemcsak otthon fordul elő, h lopnak, hazudnak, és pofátlanok. Sokra becsülöm azokat a családanyákat is, akik úgy hagyják maguk után a lakást, h az elhasznált pelenkákat az étkezőasztal közepén felejtik, a többnapos mosatlan edényeket beáztatás nélkül felhalmozzák a mosogatótál mellett, szanaszét, magát a mosogatót pedig eldugaszolják bab-és bacondarabokkal, múltkor pl. ahogy szedtem ki őket, nem vettem észre a lefolyóban hagyott üvegszilánk-darabokat, és úgy megvágtam magam, h még egy óra múlva is vérzett az ujjam.  A tojásos-babos ágyneműt, a zselével bekent éjjeli-szekrényt és az ellopott lábasokat már meg sem említem.

Persze az asszonyok nemcsak igényesek, hanem csodálatos külsővel és magasan fejlett önkritikával is rendelkeznek. Egy 150 kilós nő pl. habozás nélkül felvesz egy seggig érő sortot, vagy bikiniben kiteszi minden báját a parton, de az sem jelent problémát, ha ugyanebben az öltözékben kell ilyen-olyan dobálós-autóversenyzős játékot játszania, vagy éppen a 6 éves korosztálynak szánt szimulátorba kell beülnie, kiszorítva ezzel mintegy 5-6 kisgyereket.

Összegezve, bár tudom, h a szóban forgó réteg mélyen átlag alatti, azt hiszem jobban járunk, ha nem állunk fel a tv mellől, és nem tekintünk körül a való életben. Legalábbis Butlinsban.:)

Meg kell mondjam továbbá, h nap mint nap látván ezeket az arcokat, és átélvén ezeket a helyzeteket, egyre jobban meg tudom érteni azokat a kollégáimat, akik megcsömörlöttek, belefásultak ebbe a munkába, és elundorodtak az egésztől. Bár még egy éve sem vagyok itt, és életfilozófiámnak megfelelően mindent igyekszem könnyedén, humorosan, a jó oldalát keresve megragadni, néha valóban nagyon kiábrándító és lehangoló. Minden tiszteletem azoké, akik ezt már több éve csinálják. Ezt a fejezetet nekik dedikálom.:):)