Skegnessi magyarok

Elérkeztünk az egyik legfontosabb részhezá-ez pedig maga a meló.

Hááát, rendkívül jó helyre kerültem, igazi lélekemelő, vidám munkahelyem van-a becsületes neve "potwash". Röviden összegezve: mosogatás. Sokoldalú tevékenységet látok el: mosok csészéket, sikálok serpenyőket, evőeszközöket, de komoly logisztikai feladataim is vannak, mert pl. amikor a "trolley" ( étkezőkocsi) beérkezik, szétválogatom a tányérokat, feladom a futószalag mellett álló valakinek, kirakom a tálcákat, lemosom a trolet, kiviszem a kukákat, utántöltöm, néha evőeszközöket válogatok, elöblítem a folyadék-gyűjtő dobozt, egyszóval minden super.

Egyébként érdekes dolog, hogy amikor a kedves középkorú hölgyek Budapesten interjztattak, elggé meg voltak elgedve az angoomal, "very nice", "lovely", olvastam a jelemzést, amit írtak rólam: "very smart", "fluent english", a lap hátuljára rányomva: "potwash". És összesen hármunkat a 40-ből. Az első sokk-hatásból felocsúdva felmerült bennünk a kérdés: miért pont mi? Egyikünk sem beszél rosszabbul agolul az átlagnál. Miért pont minket b.tak hátra, elkülönítve minden épkézláb emberi lénytől, fogytékos angolok közé- és ezen azóta is rágódunk. Legalábbis én. Ha ennyire elégedettek voltak velem, miért tesznek mindenki mögé, a hierarchia legaljára, egy olyan helyre, ahol csak olyanok dolgoznak, akiket nem lehet vendégek közé engedni. Másnap, ülünk a közös helységben ( Team diner), mosolyogva jön az egyik kedves középkorú hölgy, Mandy- "hy guys", " are you all right", mondja hogy rám még emlékszik is. Jaj, igen, ahhoz képest a potwashba kerültem. Döbbenten összecsapja a két tenyerét: "Oooohhhh, reallyyyyyy?" No comment.....

Idővel fogok részletesen írni az ottani csapatról- én úgy fogalmaznék, hogy színesebb az életem, amióta ismerem őket. Érdekes emberek. Az a jó, hogy rengeteget lehet beszélgetni velük. Pl. ott az egyik tag, "Princess of Potwash", legaábbis neve alapján nő. Kedves, bájos egyéniség. Ha akar valamit odajön, amit érteni lehet belőle, a következő: ppppppffff ......foking......ppppppfffffff. Néha nagyjából elkapok egy-egy kulcsszót. Eddig a leghosszabb beszélgetésünk a következő volt:

-pfpfpfpfp (vmi floor/wall)pfpfpfp.....

- wall?

- he?

- wall?

- no, floor.

- floor?

- yeh.

Szóval azt akarta, hogy takarítsam fel a padlót.  Ok. A menedzserünk, aki egyébként a legértelmesebb, Anthony-Stanly, a saját maga által kreált beceneve "Stan, the man". Ő amúgy tényleg jófej. Az a jó, hogy mindig hamarabb elenged, főleg ha megjelenik vmi új Play-station játék. Arra mindig siet. Meg van egy kedves idős bácsi, akivel egészen jól el lehet lenni, bár amikor Whitney Houstontól énekli a "I am your baby tonight"-ot, meg az " I am a sexy girl"-t, az kicsikét bizarr. Majd még írok a többiekről is később.

A nagy menedzserek közül az egyik, Shawn egészen normális, tényleg, múltkor még a kukát is kivitte velem, segített beemelni a konténerbe, nem sajnálta a tiszta ruháját- ellentétben sok alacsonyabb beosztású kollégájával, akiktől előbb szakadhatok meg, minthogy fél mozdulatot tegyenek. Persze vannak kivételek. A másik menedzser Louise, hát ő érdekesebb egyéniség. Az a tipikus angol fapina. Mindig mosolyog, udvaros: "Hy, sweethard, how'r you?" De a választ már meg se várja. 3 szóból kettő "darling" vagy "sweethard". Eddig azt hittem, ilyen csak filmekben van. De nem. Egyébként ez nagyon jellemző itt. A "hy, how are you" a bevett köszönés náluk. De persze nagyon megleőpdnének, ha egyszer tényleg elkezdeném mesélni a problémáimat. Ó, de ezt a mondatot kimondani túl hosszú idő, a fiatalabb generáció már rövidítette, valahogy így hangzik: "Hy-you"- kiejtve kb. hájjá. Az első 1-2 hétben csak találgattuk, hogy ez a köszönés vajon honnan eredhet.

Szóval a munkára visszatérve: az első napokban azt se tudtam volna eképzelni, hogy a következő napot hogyan fogom kihúzni- nekem nagyon fontos, hogy milyen egy munkahely hangulata. Azokon a helyeken, ahol eddig dolgoztam, valahogy mindig feltöltődtem életenergiával. De itt egyszerűen elszívják előlem. Egész nap fütyülnek, kb. két szólam az a tartomány, amiben mozognak. Hihetetlen! Steve, alias Popeye füttyent egyet mély tónusban: hühü, erre Louis, alias Monster ( a hölgy kb. 1,80 magas, teljes testfelületének mintegy 30 %-át a feje teszi ki, teljes fejfelületének integy 80%-át pedig a szeme) eggyel magasabban: hühü. És csak akkor tartanak szünetet, ha beérkezik egy trole. Akkor tapsolnak és üvöltenek. Ja, és néha bejön segíteni egy kissé bajuszos, erős szemöldökű néni, ő azt hiszem, hogy sok brazil szappanoperát láthatott, Isaura meg ilyenek, mert valahányszor megdícsér, mindig azt mondja hogy "si, si", ha vmit megköszön, akkor meg "grazias, grazias". Nem tudom eldönteni, hogy ilyenkor azért mosolyog-e, mert poénosnak tartja magát, vagy azt várja, hogy kedves gesztusként értékeljük, hogy megszólal spanyolul vagy portugálul, a filmbeli rabszolgák anyanyelvén. Lehet, hogy egyszer meg kellene neki mondani hogy Mexikóból inkább csak az USA-ba vándorolnak át, Angliában viszonylag kevés spanyol anyanyelvű vendégmunkás dolgozik. Na mindegy. Always keep smiling.

A munkában viszont nagyon jó, hogy nem vagyok egyedül. Egy másik magyar sráccal dolgozunk ketten, és az, hogy néha egymáshoz szólunk, az tényleg nagyon sokat segít. Egy-egy poénos magyar beszólás kicsit megízesíti az igencsak silány hétköznapokat. Bár magyarul elvileg nem szabad beszélni munkaidőben, mert attól félnek, hogy róluk beszélünk- egészen felháborító rágalom:) De általánosságban elmondható, hogy ami nagyon jó itt ( a pénzen kívül- erről még később írok), az a társaság. Ha nem lennének itt a magyar társaim, szerintem már vagy eljöttem volna agamtól, vagy vittek volna-vmi diliházba. Nagyon jó esténként egy korsó sör mellett nevetni a napi élményeken. Egyszer valamelyik Fraud-könyvben olvastam hogy a féleleinkkel és probléáinkkal való szembeszállásnak az egyik módja, ha nevetségessé tesszük- persze nem a munkahelyen teszem ezt, ott hajtás van és komoly munka. Mindenestre igyeksze lazán és viccesen felfogni ezt az egészet, és minden nap bízom benne, hogy talán kikerülök pincérnek- már két hete ígérgetik, de ez is angol sajátosság- nagyon udvariasak, előzékenyek, de a szemedbe nem merik mondani hogy magasról sz..nak rád.

Na, most mennem kell dolgozni, majd még írok.